Musorujsag
Élő Eredmények

Vandoorne és Verstappen között csak egy „alonsónyi” a különbség?

Vandoorne és Verstappen között csak egy „alonsónyi” a különbség?

Auto Motor und Sport, Autosport
Főnöke szerint nem volt gyengébb Stoffel Vandoorne F1-es bemutatkozása, mint Max Verstappené, csak éppen számára nem volt menekvés Fernando Alonso miatt...

A szezon első felében Fernando Alonso gyakran büszkélkedett azzal, milyen nagy fölénnyel múlja fölül a jövő egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott Stoffel Vandoorne-t. A belga valóban messze el is maradt tőle, Lance Stroll és Jolyon Palmer mellett ő küszködött a leglátványosabban csapattársa legyőzésével.

Aztán jött a nyári szünet, és Vandoorne-t mintha kicserélték volna. Egyre gyakrabban vált észrevehetővé híres kollégája mellett is, és már a bajnokságban is a spanyol előtt áll 3 ponttal. Monzában és Spában a motorcserék miatt még nem volt teljesen nyílt a csata közöttük, Szingapúrban csak kevéssel maradt el a spanyoltól, míg Malajziában már Vandoorne bizonyult a jobbnak a kvalifikáción. Utóbbi két versenyen az újonc szerzett csak pontot a McLarennek.

Tekintve, hogy a korábbi GP2-es bajnokot Max Verstappen jövőbeni legfőbb ellenfeleként harangozták be, akivel majd olyan csatákat vívhatnak, mint Ayrton Senna Alain Prosttal, a szerény évkezdést akár csalódásnak is nevezhetnénk. A fiatal versenyzők mentorálásához nagyon értő Éric Boullier azonban nem így látja, szerinte Verstappen 2015-ös bemutatkozása csak a körülmények miatt „szólt nagyobbat”.

Max Verstappen és Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Max Verstappen és Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

„Stoffelnek ugyanúgy időre volt szüksége, mint Verstappennek vagy Sainznak. Esetükben ez azért nem volt ennyire szembetűnő, mert egymás ellen versenyeztek a Toro Rossónál. Ugyanez igaz volt Ricciardóra is, amikor bemutatkozott a Toro Rossónál. Vandoorne-t viszont Alonsóval kellett összemérni, és ez minden újonc számára nehézséget jelent” – hívta föl a figyelmet a McLaren versenyigazgatója.

„Kiszolgáltatott volt a csapattársa miatt, aki egy kétszeres világbajnok. Az elmúlt öt évben valamennyi újoncnak volt egy ilyen időszaka, de a kisebb csapatoknál ez nem annyira szembetűnő, míg a McLarennél és Fernando Alonso csapattársaként sokkal nehezebb. Még a legjobbaknak is szükségük van hat hónapra. Ezek az autók rendkívül összetettek, és egyetlen utánpótlás-szériában sem lehet felkészülni rájuk. A Forma–2-ben a versenyzők már az első körtől támadhatnak, a valódi gumikezelést csak a Forma–1-ben lehet megtanulni. Emellett bonyolult rendszerekkel kell boldogulniuk, melyeket a kormányról kell vezérelniük.”

Boullier szerint Vandoorne „kemény munkával, hittel, magabiztossággal és tehetséggel” jutott túl a nehéz időszakán, s fordította meg az első szezonját. „Június óta más lett a hozzáállása. Dolgoztunk, hogy megértse az F1-es gumik viselkedését. Mostanra pedig megvan az önbizalma ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki az autóból. Így szabadult ki a korábban várt Stoffel.”

Vandoorne is a mérnökökkel való közös munkával indokolta feltámadását, melynek révén már nemcsak a gumikat értette meg, de a korábbi fékezéssel kapcsolatos problémáin is sikerült túllépnie, miközben az autó beállításáról is sokkal többet tud már.

Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB) Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

Boullier-nak az alkalmazkodás átmeneti időszaka kapcsán fölvetették, hogy másik tehetségük, a mindössze 17 esztendős Lando Norris ehhez képest egyetlen hungaroringi tesztnapján azonnal gyorsnak bizonyult a McLarennel. Szerinte az F3 hétvégén megkoronázott bajnoka azonban nem hasonlítható Vandoorne-hoz. „Az csak egyetlen nap volt. Landónak friss gumikon kellett futnia gyors köröket, csak erre koncentrálhatott. Egy teljes hétvége ennél sokkal nehezebb. Lando számára a Forma–1 még korai lenne” – állapította meg.

Vandoorne javuló formája és Norris ígéretes teljesítménye ugyanakkor megmutatja, a McLaren versenyzők tekintetében sokkal jobban áll a hosszabb távú jövőt illetően, mint motorokkal, és ha egyelőre még Fernando Alonso is a vezérük, a spanyol nélküli jövőjük sem tűnik éppen kilátástalannak.

Borítókép: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek