Musorujsag
Élő Eredmények

A McLaren számít Buttonre

A McLaren számít Buttonre

Motorsport
Noha versenyzői ülést nem tud biztosítani számára, a McLaren szívesen folytatná együttműködését a márkanagykövetként dolgozó Jenson Buttonnel, attól függően, a korábbi világbajnok hol folytatja pályafutását.

Button tavaly intett búcsút a királykategóriának, csapata viszont tesztpilótaként és márkanagykövetként idén is számított rá. Szerződésük az idei év végén lejár, a csapat pedig ifjú védencét, Lando Norrist szeretné előléptetni tartalékossá, de valamilyen formában a 2009-es világbajnokkal is együtt szeretne működni.

„Ő teljes munkaidős versenyzői állást keres” – kezdte a francia. „Mi ilyennel nem tudunk szolgálni. Most ő a nagykövetünk, és a csapat roppant boldog lenne, ha valamilyen formában, ami mindkét félhez passzol, folytathatnánk ezt az együttműködést. De, ami magát a versenyzést illeti, nem tudunk állást kínálni számára” – hangsúlyozta a versenyigazgató, kinek csapata már megegyezett Stoffel Vandoorne-nal, és közel került Fernando Alonso megtartásához is.

Éric Boullier és Jenson Button (Fotó: Batchelor / XPB Images) Éric Boullier és Jenson Button (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Végül hozzátette, a nagyköveti pozíció megtartása attól is függ, melyik kategóriában, melyik csapatnál folytatja pályafutását a brit klasszis (értelemszerűen egy rivális márkánál való szereplés esetén nehézkes lenne az együttműködés folytatása). Ő maga erről még nem hozott döntést, viszont Amerikában, Európában és Japánban is figyeli a lehetőségeket.

Nemrég elmondta, az IndyCart túlságosan ijesztőnek tartja, a Forma–E pedig – noha úgy érzi, szükség van az elektromos szériára – őt egyáltalán nem hozza lázba. Ezt a két bajnokságot tehát lehúzhatjuk a listáról, sőt most elvetett még egy „munkalehetőséget”. Ez nem más, mint a kommentátori, a silverstone-i hétvége alatt ugyanis volt lehetősége belekóstolni abba, milyen érzés a mikrofon másik oldalán állni. Az élmény azonban nem volt rá túl nagy hatással.

„Jó móka volt, és örültem, hogy egy másik nézőpontot is megtapasztalhattam. Élveztem azt a hétvégét, de a kommentátori munka nem az én világom. Én még mindig versenyző vagyok. Érzem a szenvedélyt a versenyzés iránt. Addig rendben is van, hogy néha beugrok, mint most is tettem, de az nem nekem való, hogy minden helyszínen ott legyek, és nézzem a futamokat” – zárta gondolatát.

Jenson Button (Fotó: XPB) Jenson Button (Fotó: XPB)

További tartalmak