Musorujsag
Élő Eredmények

Kenőpénzek után 16 kiló arany: vád alatt a brazil olimpia feje

Kenőpénzek után 16 kiló arany: vád alatt a brazil olimpia feje

MTI
Vesztegetés, pénzmosás és pénzügyi szabályok megsértése miatt vádat emeltek Brazíliában Carlos Arthur Nuzman, a Brazil Olimpiai Bizottság (COB) és a riói olimpia szervezőbizottsága volt elnöke, illetve további öt személy ellen.

A 75 éves jogászt október 5-én tartóztatta le a brazil rendőrség, mert a gyanú szerint az ő segítségével kétmillió dollárnyi kenőpénzt utaltak elsősorban afrikai NOB-tagoknak a 2016-os ötkarikás helyszínről döntő 2009-es voksolás előtt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy nappal később a szervezetben betöltött minden tisztségéből felfüggesztette Nuzmant, aki a NOB tiszteletbeli tagja volt, illetve a 2020-as tokiói játékok előkészületeit felügyelő bizottságban tevékenykedett. A NOB előzetesen felfüggesztette a COB-ot is, és beszüntette az átutalásokat a brazil szervezetnek, ugyanakkor hangsúlyozta, a szankciók nem érintik az ország sportolóit, akik így részt vehetnek a jövő februári phjongcshangi téli olimpián.

Nuzman múlt hétfőn lemondott a COB, illetve a riói játékok szervezőbizottságának elnöki posztjáról, helyére a brazil ötkarikás testület élén az addigi alelnök, Paulo Wanderley került múlt csütörtökön.

Szeptember elején a brazil rendőrség 11 helyszínen tartott házkutatást, ezt követték letartóztatások, melyek során Nuzman mellett Leonardo Grynert, a riói szervezőbizottság marketingvezetőjét is őrizetbe vették. Érintett az ügyben Sergio Cabral, Rio állam korábbi kormányzója is.

Egy korábbi televíziós riport szerint a NOB 2009-es, koppenhágai helyszínválasztó kongresszusa előtt három nappal egy brazil üzletember, Arthur Cesar de Menezes Soares Filho 1,5 millió dollárt utalt át Papa Massata Diack – a volt NOB-tag, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) akkori elnöke, Lamine Diack fia – egyik cégének.

A riói olimpia szervezői tavaly márciusban, az ötkarikás játékok előtt tagadták, hogy szavazatvásárlással nyerték el a rendezési jogot Chicagóval, Madriddal és Tokióval szemben.

Brazil sajtóinformációk szerint Nuzman, aki ugyancsak tagadja az ellene felhozott vádakat, egy svájci bankban 16 kilogramm aranyat helyezett el.

További tartalmak