Musorujsag
Élő Eredmények

A TE felújításának első állomásán minden tiltott szert kiszúrnak majd

A TE felújításának első állomásán minden tiltott szert kiszúrnak majd

MTI
Átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megújuló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstrukciója.

A volt Sportkórház területén, az épületbejárással egybekötött pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, a 310 négyzetméter alapterületű, a legmodernebb műszerparkkal és labortechnológiával felszerelt nemzetközi szintű létesítmény nem csak Magyarországon hiánypótló.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy a táplálkozástudomány a sportorvoslás egyik leggyorsabban fejlődő ága.

„A kutatók ebben látják a legális teljesítményfokozás legfőbb eszközét” – mondta. Hozzátette, a magyar piacon mintegy 15 ezer legális táplálék-kiegészítőt forgalmaznak, ezek összetétele pedig annyira eltérő, hogy a sportolók számára szinte követhetetlen. A nemzetközi tapasztalatok szerint az étrend-kiegészítőkben a tiltott anyagok mennyisége 10-15 százalékra tehető, ez a szám is jól mutatja a központ és a laboratórium fontosságát – hívta fel a figyelmet.

„Mostantól az itt végzendő vizsgálatokkal a legcsekélyebb mennyiségű tiltott szer kimutatására is képes lesz az intézmény” – emelte ki az államtitkár.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár úgy fogalmazott, a Testnevelési Egyetem egyik fő feladatának, a testnevelő-tanárok, valamint az edzők képzésének eddig is maximálisan, a legjobb tudása szerint eleget tett. Emellett azonban fontos a kutatási teljesítmény minél magasabb szintre emelése, ez pedig ebben az épületben megvalósulhat.

Mocsai Lajos, a TE rektora beszédében kiemelte, a Hauszmann-házak műemléki védelméhez méltó építkezés zajlott le, amelynek keretén belül az alapoktól született újjá az épület.

„Az elmúlt három év, azaz rektori kinevezésem óta végzett, nem túl látványos háttérmunkánknak ez az első látványos eredménye” – mondta Mocsai Lajos.

Mocsai kitért rá, a következő másfél évben a magyar sport számára szeretnének egy olyan vizsgálati központot felépíteni, ahol a biomechanikai, a sportpszichológiai, a pedagógia-szociológiai tudományok mellett az élettani mérések és a táplálkozástudomány is fontos szerepet tölt be. Mindez a jövőben kiegészül majd az ország legmodernebb teljesítmény-élettani laboratóriumával is, így adva megfelelő tudományos hátteret a magyar sportnak, hogy az hosszútávon is eredményes, és nemzetközi viszonylatban is versenyképes maradhasson.

További tartalmak