Musorujsag
Élő Eredmények

Hibára hiba: „bal lábbal” kezdett Vettel

Hibára hiba: „bal lábbal” kezdett Vettel

Sky Sports, Speedweek
Mindössze két jó kör jutott Sebastian Vettelnek a mérvadóbb második amerikai szabadedzésen. Megpördülése és Ferrarija is problémát okozott.

Nem indult jól az austini hétvége Sebastian Vettel számára. A száraz pályás második szabadedzésen mindössze 11 kört tudott teljesíteni, ráadásul a tempója is elmaradt Lewis Hamiltonétól és Max Verstappenétől. A harmadik helyen rangsorolták, hátránya több mint fél másodperc volt, akárcsak az esővel is tarkított délelőtti gyakorláson.

A négyszeres bajnok eleve „bal lábbal” kezdte a délutáni másfél órát: már legelső, lágy gumis mért körének végén rontott, a rongyosra fékezett abroncsával pedig már nem volt módja több kört teljesíteni. Ezt követően kétszer is hosszú időre elnyelte őt a garázs, második alkalommal csapata az autója beállításán változtatott, ám miután újra kiment, furcsán viselkedett az első tengelye, így újabb szerelés következett.

A nap végén nem tűnt túl elégedettnek. „Pénteken olyan sokat akarsz körözni, amennyit csak lehet. Ez nekem ma nem sikerült. Kimi a másik autóval futott, ebből is lehet azért tanulni, de most el kell kapnunk a ritmust, el kell érnünk, hogy az autó működjön holnap, és akkor gyorsak lehetünk” – nyilatkozta.

„Ezen a pályán nagyon fontos, hogy elkapd a ritmust. Főleg úgy, hogy idén sokkal hepehupásabb az aszfalt. Nem is tudom, laza lehet a talaj a pálya alatt… Emiatt fontos, hogy jól érezd magad az autóban. Hiányzik pár kör, de biztosra veszem, hogy pár sikeres holnapi körrel már jobbak leszünk.”

Sebastian Vettel kicsúszása (Fotó: Formula1/Twitter) Sebastian Vettel kicsúszása (Fotó: Formula1/Twitter)

A német hangsúlyozta, nemcsak az autóval kapcsolatos probléma hátráltatta. „Az elején a megpördülés az én hibám volt. Túl sokat kockáztattam. Ezzel egy szett gumi tönkre is ment. Az én felelősségem. Utána rendben volt minden, de voltak apróságok, amik miatt időt veszítettünk. Nem éreztem olyan jónak az autót, ezért újra bejöttem a boxba. Kifutottunk az időből. Hogy pontosan miről volt szó, az még nem világos.”

Szerinte még képesek fordítani helyzetükön, és szombaton összeszedhetik magukat. Arra is alapozza bizakodását, hogy Kimi Räikkönen hosszú etapjai egészen versenyképesnek tűntek. „Az autó tempója összességében nem rossz, és a hátrányunk nem aggaszt. Egyszerűen túl keveset köröztünk. Ennél többre leszünk képesek. Összességében ez egy zűrös edzés volt, csak két jó kört teljesítettem. Meg kell találnunk az első felfüggesztéssel kapcsolatos probléma okát, de meggyőződésem, hogy meg fogjuk oldani. A Mercedesnek nyugalmas napja volt, de szerencsére Kimi így is elegendő adatot gyűjtött. Alapvetően két problémánk volt, az egyik a hibám, a másik a gond az első felfüggesztéssel. De lesz megoldás” – bocsátotta előre.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak