Musorujsag
Élő Eredmények

Rangadó az első helyért a Serie A-ban, a Juve nélkül

MTI
Újabb rangadó vár a listavezető Napoli csapatára, amely a második helyezett Internazionalét fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, kilencedik fordulójában.

A nápolyiak a Serie A új idényében az élcsapatok közül már a Laziót és az AS Romát is felülmúlták, és a mezőnyben egyedüliként százszázalékosak. A milánóiak tartják a lépést velük, hiszen szintén veretlenek – legutóbb Mauro Icardi triplájával 3-2-re legyőzték a városi rivális AC Milant –, és szombati sikerük esetén a tabella élére állhatnak.

Mauro Icardi, az Inter frontembere (Fotó: EPA/Daniel Dal Zennaro)

Az Inter spanyol középpályása, Borja Valero úgy fogalmazott, a Manchester City – amely kedden 2-1-re legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligájában – rávilágított következő ellenfelük gyengeségeire, ez is bizonyította, hogy a nápolyiak nem verhetetlenek.

„Mozgékony, gyors csapatról van szó, támadó felfogású futballt játszik, ami sok gólt eredményez, ezért szórakoztató nézni” – mondta.

Borja Valero hozzátette, a Manchester City elsősorban középpályásai révén kerekedett az olasz csapat fölé.

„Döntő fontosságú lesz, hogy 95 percen keresztül nagy koncentrációval játsszunk, mert ha a legkisebb területet szabadon hagyjuk, azt ki fogják használni” – fogalmazott.

A címvédő Juventus – amely jelenleg csak harmadik a tabellán – vasárnap az Udinese vendégeként javíthat.

Az öt európai élbajnokságban – olasz, spanyol, német, angol, francia – a Benevento az egyetlen csapat, amely nem szerzett pontot az eddigi nyolc forduló során. A sereghajtó ezúttal a Fiorentinát fogadja. A szintén újonc Hellas Verona városi rangadót játszik a Chievo csapatával.

Serie A, 9. forduló:
szombat:
Sampdoria-Crotone 18.00
Napoli-Internazionale 20.45

vasárnap:
Chievo-Hellas Verona 12.30
AC Milan-Genoa 15.00
Atalanta-Bologna 15.00
Benevento-Fiorentina 15.00
SPAL-Sassuolo 15.00
Torino-AS Roma 15.00
Udinese-Juventus 18.00
Lazio-Cagliari 20.45

Az állás:
1. Napoli           8  26- 5  24 pont
2. Internazionale   8  17- 5  22
3. Juventus         8  21- 7  19
4. Lazio            8  21-10  19
5. AS Roma          7  14- 5  15
6. Sampdoria        7  11- 9  14
7. Bologna          8   8- 8  14
8. Torino           8  14-13  13
9. Chievo Verona    8   9- 9  12
10. AC Milan         8  12-13  12
11. Fiorentina       8  12-11  10
12. Atalanta         8  13-13   9
13. Udinese          8  13-15   6
14. Cagliari         8   6-14   6
14. Crotone          8   6-14   6
16. Verona           8   4-16   6
17. Genoa            8   8-13   5
18. SPAL             8   7-14   5
19. Sassuolo         8   4-15   5
20. Benevento        8   2-19   0

További tartalmak