Musorujsag
Élő Eredmények

Kétszeres NB I-es gólkirályt igazolt a Balmazújváros

Kétszeres NB I-es gólkirályt igazolt a Balmazújváros

balmazfoci.hu/m4sport.hu
A korábbi debreceni gólgyáros, Adamo Coulibaly az őszi szezon végéig leigazolt az OTP Bank Liga-újonc Balmazújvároshoz.

Adamo Coulibaly két hónappal ezelőtt kért és kapott edzéslehetőséget a Balmazújvárosnál, amely ezt meg is adta számára.

Mostanra olyan állapotba került az elefántcsontparti származású francia labdarúgó, hogy a szakvezetés úgy érzi, tud segíteni a csapatnak – írja a balmazfoci.hu.

A klubvezetés az őszi szezon végéig (december 9.) állapodott meg a 36 esztendős támadóval, aki ha sikerül elintézni a szükséges adminisztrációt, a Budapest Honvéd ellen akár pályára is léphet a 14. fordulóban.

Coulibaly a Debrecen színeiben a 2011/2012-es szezonban 20, majd egy évvel később 18 találattal hódította el a gólkirályi címet. 2015-ben néhány mérkőzés erejéig visszatért Debrecenbe, majd a francia másodosztályban szereplő Lens-hez igazolt, amellyel feljutott az élvonalba. A Ligue 1-ban 33 összecsapáson négy góllal segítette csapatát.

Két hete a Diósgyőrnél kért edzéslehetőséget a Fradi korábbi brazil labdarúgója, Leonardo, azonban a DVTK nem tartott igényt szolgálataira. Igaz Bódog Tamás szakmai igazgató elismerően nyilatkozott a játékosról..

Borítókép: Adamo Coulibaly visszatért az NB I-be: (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Minden poszton változtatott Szélesi Zoltán
Összehasonlítottuk a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck keretét a helyére kinevezett Szélesi Zoltán névsorával. Minden poszton fedeztünk fel változtatásokat, amelyeknek különbözői okai lehetnek.
Magyar futball
A Ferencváros és a Videoton uralja a 13. forduló álomcsapatát
Az OTP Bank Liga 13. fordulójának álomcsapatába az Újpestet 1–0-ra legyőző Ferencváros és a Puskás Akadémia ellen 2–0-ra nyerő Videoton is négy-négy játékost ad az InStat statisztikai elemzőrendszer adatai alapján. Statisztikák és érdekességek.
Magyar futball