Musorujsag
Élő Eredmények

Megtriplázódott a Fradi–Győr értéke

Megtriplázódott a Fradi–Győr értéke

M4 Sport
Kedden a Fradi vagy a Győr elveszíti hibátlan mérlegét a K&H női kézilabda ligában, ugyanis egymás ellen vívnak szuperrangadót, melynek tétje a bajnokság lebonyolításának változása miatt megtöbbszöröződött – állította az M4 sportreggeliben Danyi Gábor, az ETO másodedzője.

Az utóbbi évek bajnoki döntői rendre a két zöld-fehér együttes vívta, legutóbb a Győr szerezte vissza a Fraditól korábban elveszített bajnoki koronáját.

Idén azonban biztosan elmarad a finálé. No nem a két együttes formahanyatlása vehető biztosra, és még csak nem is írtak ki szabályt arra, hogy „unalmas már” jelszóval nem juthat mindkét csapat egyszerre az aranycsatába, arra azonban igen, hogy ezentúl rájátszás nélkül rendezik a szezont.

Ha eddig fontos volt mindenkinek minden pont, akkor ez most duplán vagy talán triplán érvényes, hiszen utána nem nagyon adódik mód és lehetőség a javításra – jegyzete meg a Danyi.

A szakember szerint az már baj, ha motivációs okok döntenek, nem is így lesz – vélekedett –, sokkal inkább a pillanatnyi forma és a klasszismegoldások billenthetik a mérleg nyelvét az egyik vagy másik irányba.

Ugyan nem gondolja, hogy kizárólag ez a párharcon múlik a bajnokság, kiemelve az Érd, a Dunaújváros vagy a Siófok erejét, de azért ne feledjük, legutóbb az ETO épp a Dunaújváros ellen tucatnyi érvvel jelezte, nincsenek egy súlycsoportban.

A Fradi Siófokon nyerve tartotta a lépést, azaz jelenleg hibátlan mindkét fél – nos ez, ami biztosan megváltozik kedden. Természetesen az M4 Sporton és az m4sport.hu-n élőben követhenek figyelemmel minden feszült pillanatot nézőink.

 

K&H női kézilabda liga, Elek Gyula Aréna;
kedd, 18:00:
FTC-RailCargo Hungaria – Győri Audi ETO (élőben: M4 Sport, m4sport.hu)

További tartalmak