Musorujsag
Élő Eredmények

Pintér Attila megkérdőjelezte játékosai alkalmasságát

M4 Sport
Pintér Attila szerint érthetetlenül amatőr gólokkal kapott ki a Puskás Akadémia 4–3-ra a Budapest Honvéd otthonában az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

A Puskás 2–1-re és 3–2-re is vezetett a címvédő otthonában, a 89. percben előnyben volt, végül 4–3-ra kikapott. A felcsútiak vezetőedzője az M4 Sportnak adott nyilatkozatában egyes játékosai alkalmasságát is megkérdőjelezte és jelezte, az ilyen meccseken sorsok dőlhetnek el.

„Élesben jönnek ki azok a dolgok, hogy ki alkalmas arra, hogy a Puskás Akadémia mezét magára öltse és ki nem. Ez edzőmérkőzéseken, edzéseken nem jön ki. Még egyszer mondom, éles mérkőzéseken dőlnek el sorsok, hogy ki alkalmas és ki nem. Ilyen amatőr gólokat kapni, amilyeneket mi kaptunk megint, számomra érthetetlen” – így Pintér Attila.

A győztes kispestiek mestere, Erik van der Meer szintén játékosai buta hibáit nehezményezte, miközben mentalitásukat dicsérte.

„Ezen a mérkőzésen lehetett látni, hogy mentálisan rendben vagyunk, de ez számomra nem volt újdonság, többször jöttünk vissza vesztes helyzetből, ugyanakkor még mindig buta hibákat követtünk el, ezeket száműznünk kell a jövőben.”

A találkozó összefoglalóját itt tekintheti meg. 

További tartalmak