Az olaszok nélkül rendezik a focivébét

Hatvan év után az olasz labdarúgó-válogatott nélkül rendezik meg jövőre a világbajnokságot, ugyanis hétfőn a milánói visszavágón nem tudta ledolgozni egygólos hátrányát a svéd csapattal szemben.

A Squadra Azzurra harmadszor hiányzik majd a tornáról: 1930-ban nem indult, az 1958-as, svédországi vb-re pedig szintén nem jutott ki. A skandináv ország képviselői viszont 2006 után térnek vissza a futballvilág legnagyobb rendezvényére, amelyen 12. alkalommal szerepelhetnek majd.

Az első félidő ugyanolyan feszült hangulatban telt, mint amilyen a solnai első összecsapás volt. Több vitatott jelenet is volt a találkozón, az olaszok egy buktatás utáni, míg a svédek két kezezés utáni 11-est kértek számon a spanyol játékvezetőn. A 20. perctől hatalmas mezőnyfölényben futballozott a négyszeres világbajnok olasz csapat, de a befejezések rendre pontatlanok voltak.

A folytatásra annyit változott a játék képe, hogy mivel a hazaiak egyre jobban kinyíltak, így a vendégek előtt is komoly lehetőségek adódtak gyors ellentámadások végén. Az olaszok hiába egykapuztak a meccs nagy részében, gólt nem tudtak szerezni, így 1-0-s összesítéssel alulmaradtak a párharcban.

Európai vb-pótselejtező, visszavágók:
Olaszország-Svédország 0-0
Továbbjutott: Svédország 1-0-s összesítéssel

Vasárnap játszották:
Görögország-Horvátország 0-0
Továbbjutott: Horvátország 4-1-es összesítéssel.

Svájc - Észak-Írország 0-0
Tj.: Svájc 1-0-s összesítéssel.

kedden játsszák:
Írország-Dánia, Dublin 20.45 (0-0)

A 2018-as labdarúgó-világbajnokságra kijutott válogatottak:

Afrika (5 helye van a kontinensnek):
Egyiptom, Nigéria, Szenegál, Marokkó, Tunézia

Ázsia (4):
Irán, Japán, Koreai Köztársaság, Szaúd-Arábia

Dél-Amerika (4):
Brazília, Uruguay, Argentína, Kolumbia

Európa (13+1):
Oroszország (házigazda), Belgium, Németország, Anglia, Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Izland, Franciaország, Portugália, Svájc, Horvátország, Svédország

Észak- és Közép-Amerika (3):
Mexikó, Costa Rica, Panama

Interkontinentális pótselejtező (2):