Musorujsag
Élő Eredmények

Ecseki főtáblás egyesben, Majoros is még versenyben

Ecseki főtáblás egyesben, Majoros is még versenyben

MTI
Ecseki Nándor harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi egyes selejtezőjében, így csoportelsőként a 64-es főtáblára jutott, Majoros Bence pedig még versenyben van ugyanezért az alicantei asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen egyesben és párosban zajlik a küzdelem. Szudi Ádám és Lakatos Tamás búcsúzott ebben a számban.

Ecseki a török Ibrahim Gündüzt verte hét szettben, Majoros pedig a hozzá hasonlóan eddig két győzelemmel álló portugál Diogo Carvalhótól kapott ki rendkívül kiélezett csatában, ugyancsak döntő játszmában. Lakatos két sikerrel és egy vereséggel, rosszabb szettaránnyal a harmadik helyre szorulva, míg Szudi egy győzelemmel és két vereséggel zárt.

A kvalifikációban négyes csoportokat alakítottak ki, biztosan csak a győztesek kerültek a 64-es főtáblára, de még a második hellyel is lehetőség maradt a folytatásra, a 23 játékos közül ugyanis 18-at kisorsoltak, s ők kilenc párharcban küzdhetnek meg szerdán este a fennmaradó főtáblás helyekért. Majorosnak is szerencséje volt, s az úgynevezett bejátszó körben az olasz Niago Stoyanov lesz az ellenfele.

A nőknél egyesben Póta Georgina (8.), Pergel Szandra (24.) és Madarász Dóra (30.) kiemeltként egyből főtáblás.

Közben zajlanak a páros selejtezők is, a nőknél a Póta, Matilda Ekholm magyar, svéd duó az első, a Pergel, Madarász kettős pedig a kilencedik kiemelt a 32-es főtáblán, a férfiaknál az Ecseki, Szudi párost az ötödik helyre rangsorolták. Hozzájuk csatlakozhatott Majoros és a dán Anders Lind, illetve Lakatos Tamás és a romániai Szőcs Hunor duója, de ez csak utóbbinak sikerült, előbbi ugyanis nagy csatában alulmaradt, így kiesett.

A főtáblás küzdelmek szerdán este, illetve csütörtökön kezdődnek, a döntőket pénteken (vegyes páros) és vasárnap rendezik az Eb-n.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
férfi egyes, selejtező, 3. forduló:
14. csoport:
Diogo Carvalho (portugál)-Majoros Bence 4-3 (4, -10, 7, -4, 9, -3, 13)
Majoros második lett a csoportjában, s a bejátszó körben folytathatja.
16. csoport:
Anders Lind (dán)-Szudi Ádám 4-2 (7, 1, -9, -10, 8, 7)
Szudi harmadik lett a csoportjában, így nem jutott tovább.
20. csoport:
Ecseki Nándor-Ibrahim Gündüz (török) 4-3 (-5, 9, -9, 8, 8, -4, 2)
Ecseki megnyerte a csoportját.
23. csoport:
Lakatos Tamás-Lionel Weber (svájci) 4-3 (-5, -8, 9, -8, 5, 8, 5)
Lakatos harmadik lett a csoportjában, így nem jutott tovább.

Borítókép: Ecseki Nánádor (Forrás: moatsz.hu)

További tartalmak