Musorujsag
Élő Eredmények

Több szerencsében bízik a női asztaliteniszezők szövetségi kapitánya

MTI/M1
Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa szerencsés sorsolással éremközelbe juthat a budapesti asztalitenisz World Tour-versenyen.

A szakvezető az M1 aktuális csatornán vasárnap hangsúlyozta: egyesben nagyon fontos lenne meccseket nyerni a főtáblán a világranglista miatt.

Bátorfi Zoltán kifejtette, hogy jövő héten négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21. és 28. között sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.

A kapitány elmondta, reméli, hogy a tavalyinál sokkal szerencsésebbek lesznek. Akkor Póta Georgina egy nagyon erős kínai játékost kapott, Madarász Dóra pedig 3-1-re vezetett ugyan a kanadai Mo Zhang ellen (aki jelenleg 27. a világranglistán), mégis búcsúzni kényszerült az első fordulóban.

Bátorfi Zoltán közölte: a versenyzők jó formában vannak, és bár voltak kisebb sérülések, de mindenki rendbejött, és „teljes gőzzel várják” a keddi nyitányt. Hozzátette: a sorsolástól és formától is függ, hogy kitől mire lehet számítani.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A jövő héten világbajnoki főpróba Budapesten
Négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a jövő héten a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21-28-án sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.
Asztalitenisz
Alázat és emberség: így tette csapatsporttá Schumacher az F1-et
A ma 50 esztendős Michael Schumacher nevével gyakran emlegetjük együtt híres álomcsapatát, mellyel minden rekordot megdöntöttek. Sikereivel a hétszeres bajnok kollégái pályafutását is meghatározta, volt csapattársainak egész sora tölt be manapság meghatározó pozíciót az F1-en belül. Egy olyan szellemiség és értékrend diadala volt ez, mely az egész Forma–1-et új irányba terelte, mércét állítva egy új korszak elé.
F1 Hírek
Világbajnokságok éve az M4 Sporton
Négy hazai rendezésű világbajnoksággal, számos kontinensbajnoksággal, januárban pedig az év egyik csúcseseményével, a férfi kézilabda vb-vel várja nézőit 2019-ben az M4 Sport és az m4sport.hu.
Sportok