Musorujsag
Élő Eredmények

Felfigyelt a világ a magyar vegyes párosra

M1/MTI
Egyelőre nem határozott meg konkrét célokat az április végén Budapesten sorra kerülő asztalitenisz világbajnokságra a Szudi Ádám, Pergel Szandra alkotta vegyes páros, amely ezüstérmet nyert szombaton a BOK Csarnokban rendezett World Tour-versenyen.

A két játékos az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, „természetesen egyéniben, párosban és vegyes párosban is minél tovább” szeretnének menetelni a hazai vb-n, de addig még annyira sok versenyük van, hogy jelenleg helyezésekben nem gondolkodnak.

Pergel Szandra és Szudi Ádám játszik a kínai Hszü Hszin, Li Si-ven ellen a budapesti asztalitenisz World Tour-verseny vegyes páros döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. január 19-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) Pergel Szandra és Szudi Ádám játszik a kínai Hszü Hszin, Li Si-ven ellen a budapesti asztalitenisz World Tour-verseny vegyes páros döntőjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. január 19-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„A World Tour-versenyen tapasztaltak után bízunk abban, hogy a vb-n is nagyon sok hazai szurkoló látogat ki a csarnokba, mert most is nagy élmény volt így játszani. Örültünk, hogy ilyen sokan kijöttek megnézni minket” – mondta a 22 éves Szudi, aki szerint a múlt heti teljesítményük után „Európa-, sőt világszerte is talán egy kicsit elkezdnek tartani tőlünk”.

A 3–0-ra elveszített döntőről a végig influenzás tünetekkel játszó Pergel azt mondta, lehetett volna egy kicsit szorosabb, de az eredmény nem azon múlt, hogy ő betegen állt oda az asztalhoz, hiszen a világ egyik legerősebb párosa volt az ellenfél.

„Mi megpróbáltuk kihozni a maximumot ebből a mérkőzésből, és azt gondolom, hogy ezt meg is tettük, ebben a meccsben ennyi volt” – fogalmazott. A 30 éves Pergel kitért arra is, hogy bár a Németországban légióskodó Szudi keveset tartózkodik Magyarországon, amikor csak lehetőségük van rá, gyakorolnak az olimpiai programba bekerült vegyes párosra, mert szeretnének kijutni a jövő évi tokiói játékokra.

A World Tour-versenyen szerzett ezüstéremmel Pergel szerint előreléptek nagyjából 30 pozíciót a világranglistán, és ez az eredmény az önbizalmuknak is jót tett.

Szudi azt mondta, a júniusban, Minszkben sorra kerülő Európa Játékok lesz az első olyan verseny, amelyen olimpiai kvótát lehet szerezni, ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert onnan csak a győztesek jutnak ki Tokióba. Pergel hozzátette, később lesznek még kvalifikációs versenyek, azokról is nyílik majd lehetőségük részvételi jogot szerezni a nyári játékokra.

További tartalmak