Bravúrok kellenek a sikeres magyar szerepléshez az asztalitenisz vb-n

A hazai szövetség szerint az igazán jó eredmények elsősorban a párosokban várható.


Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke azt mondta, biztos abban, hogy Budapest nagyszerű világbajnokságot rendez. A Hungexpón vasárnap kezdődő egyéni vb-n 143 ország közel 600 versenyzője küzd majd az érmekért. "Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk a sporttörténelem során - fogalmazott az esemény helyszínen tartott pénteki, nemzetközi sajtótájékoztatóján a német sportvezető, emlékeztetve, hogy az első vb-n, 1926-ban a férfi és a női győztes is magyar volt. Személyes emlékeit megosztva elárulta: amikor az 1970-es években ő játszani kezdett, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor volt a példaképe.

"Nagyon örülünk, hogy a legutóbb 1950-ben vb-házigazda Magyarország ismét nagyszabású eseményt rendez, gratulálok az egész rendezői csapatnak azért, amit itt létrehoztak" - mondta Thomas Weikert.

Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke elárulta, hogy az elmúlt napokban sokan kérdezték őket, mennyire fáradtak, de mint mondta: ilyesmiről nincs szó. "Világbajnokságot rendezni jó - jelentette ki. - Számunkra már az elmúlt napokban megkezdődött a vb, s alig vártuk, hogy a szereplők is megérkezzenek. Köszönjük legfontosabb partnereinknek, a magyar kormánynak, államtitkár asszonynak, Thomas Weikertnek és az ITTF-nek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak, Kulcsár Krisztián elnöknek és Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének az együttműködést."Nátrán Roland reményét fejezte ki, hogy a vb teltházas lesz, s ahogy fogalmazott, rendezőként az a céljuk, hogy az összes néző VIP-nek, azaz különlegesnek érezze magát.

Pót Georgina, a jelenlegi legmagasabban jegyzett női asztaliteniszezőnk az eseményen elmondta, tisztában van a realitásokkal, és mivel a legjobb 32 között kezdi meg a szereplését, úgy érzi, már a 16 közé jutás is hatalmas bravúr lenne, ugyanakkor azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy még onnan is tovább lép.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke úgy fogalmazott: tiszta lelkiismerettel várják a rajtot, mert "megértettük a feladatot". "Pontosan tudjuk, hogy egy nemzetközi szövetség életében a világbajnokság a legfontosabb esemény és hogy egy olimpia előtti évben milyen óriási az érdeklődés a viadal iránt itthon és külföldön is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett. A vasárnap kezdődő vizsga úgy kezdődik, hogy a hallgató felkészülten jelent meg" - jelentette ki.

Póta Georgina - MTI Fotó: Illyés Tibor Póta Georgina - MTI Fotó: Illyés Tibor



A Nemzetközi Fair Play Bizottság először vett részt az asztalitenisz-vb megszervezésében, Kamuti Jenő elnök azt mondta: az asztalitenisz az egyik legsportszerűbb sportág, s nagyon örülnek, hogy az ő szervezetük is jelen lesz a tornán egy standdal. A beszédek után Pongi, a kabalafigura bemutatta a világbajnokság érmeit, amelyek a viadal logóját formázzák, piros és zöld színben pompáznak. Először a magyar válogatott jelenlévő tagjai tekinthették meg a medálokat.

A két magyar kapitány, a nőket irányító Bátorfi Zoltán és a férfiak vezetője, Aranyosi Péter is úgy fogalmazott, jól sikerült a felkészülésük, s mindketten reményüket fejezték ki, hogy játékosaik ki tudják majd hozni magukból a maximumot.

A selejtezők sorsolását pénteken 16 órától tartják, szombaton következik a megnyitó és az első 16 kiemelt "elhelyezése" a főtáblára, majd vasárnap 10 órától rajtolnak a versenyek. A magyar színeket hét női és hat férfi asztaliteniszező képviseli majd a világbajnokságon, ahol öt számban, férfi és női egyesben, valamint férfi, női és vegyes párosban hirdetnek győztest.