Musorujsag
Élő Eredmények

Kínai uralom a női egyes elődöntőjében az asztalitenisz-világbajnokságon

MTI
Nem történt meglepetés, az első négy kiemelt játékos, négy kínai jutott be az elődöntőbe női egyesben a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

A csütörtök délutáni negyeddöntők során a kétszeres címvédő, világelső Ting Ning öt játszmában verte a japán Hirano Miut, s a folytatásban a 2013-ban és 2015-ben ezüstérmes Liu Si-vennel találkozik.

A női egyes fináléjában 1995 óta csak kínai asztaliteniszezők szerepelnek.

Időközben az is kiderült, hogy a német Timo Boll a betegsége miatt a férfi páros negyeddöntőjétől is visszalépett – belázasodott, s korábban nem állt ki egyesben a nyolcaddöntőre sem -, így a portugál Tiago Apolonia, Joao Monteiro duó játék nélkül jutott az elődöntőbe, azaz már biztosan érmet szerez. A selejtezőből indult kettős a legjobb 16 között az Ecseki Nándor, Szudi Ádám párost verte.

Apoloniáék mindenképpen európai ellenféllel találkoznak majd az elődöntőben, azaz lesz európai a fináléban is, erre legutóbb 2005-ben volt példa, akkor Boll és Christian Süss duója lett ezüstérmes.

Eredmények:
női egyes, negyeddöntő:

Ting Ning (kínai, 1.)-Hirano Miu (japán, 8.) 4-1 (8, -7, 2, 7, 9)
Csen Meng (kínai, 2.)-Tu Hoj-kem (hongkongi, 11.) 4-2 (-9, 7, 7, -8, 10, 4)
Vang Man-jü (kínai, 3.) -Szun Jing-sa (kínai, 24.) 4-2 (9, -10, 19, 6, -9, 8)
Liu Si-ven (kínai, 4.)-Kato Miju (japán, 18.) 4-1 (9, -8, 4, 6, 5)

A pénteki elődöntőben:
Ting Ning – Liu Si-ven
Csen Meng – Vang Man-jü

További tartalmak