Musorujsag
Élő Eredmények

Eb-selejtezős csoportrangadót veszített a férfi asztalitenisz-válogatott

Eb-selejtezős csoportrangadót veszített a férfi asztalitenisz-válogatott

MTI
A magyar férfi asztalitenisz-válogatott második mérkőzésén 2:0-s vezetésről 3:2-re kikapott a házigazda csehektől a szeptemberi Európa-bajnokság selejtezőjében, a csehországi Havirovban.

Aranyosi Péter szövetségi kapitány csapatában ezúttal Szudi Ádám, Majoros Bence és Lakatos Tamás lépett asztalhoz.

Szudi és Majoros sikerével az első két meccs után már 2-0-ra vezettek a magyarok, de a csoport favoritjának tartott hazaiak három ötszettes összecsapáson fordítani tudtak.

A csehek így két győzelemmel, a magyarok pedig egy-egy sikerrel és vereséggel zárták a torna nyitónapját. Vasárnap délben az eddig nyeretlen Írország lesz Szudiék ellenfele. A négyesből az első kettő jut tovább az Eb-re.

A magyar női válogatott már korábban befejezte szereplését, a selejtező első szakaszában csoportelső lett, s ezzel egyből kvalifikálta magát a kontinensviadalra.

A nantes-i csapat Eb-t szeptember 3. és 8. között rendezik.

Eredmények (az európai szövetség honlapja alapján):
Európa-bajnoki selejtező, második szakasz:
férfiak, 4-es csoport:

Csehország-Magyarország 3:2
—————————
Tomas Polansky-Szudi Ádám 1:3 (-6, -8, 9, -10)
Lubomir Jancarik-Majoros Bence 1:3 (-12, 5, -6, -9)
Pavel Sirucek-Lakatos Tamás 3:2 (-7, 7, -5, 7, 6)
Jancarik-Szudi 3:2 (6, 10, -7, -7, 7)
Polansky-Majoros 3:2 (3, -8, 10, -8, 6)

Izrael-Írország 3-0

korábban:
Magyarország-Izrael 3-0
Szudi Ádám – Omri Ben-Ari 3-0 (5, 7, 9)
Majoros Bence-Michael Tauber 3-1 (9, 10, -4, 2)
Ecseki Nándor – Avív Ben-Ari 3-0 (9, 9, 9)

Csehország-Írország 3-0

Az állás: 1. Csehország 2 győzelem, 2. Magyarország és Izrael 1-1, 4. Írország 0

vasárnap:
Magyarország-Írország 11.00
Csehország-Izrael 11.00

Borítókép: Lakatos Tamás (b) és Szudi Ádám a szlovák Alexander Valuch és Petyo Krastev elleni meccsükön a férfi párosok versenyében az asztalitenisz Európa-bajnokságon a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. október 20-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

További tartalmak