Musorujsag
Élő Eredmények

Európa Játékok: első meccsén kikapott a Szudi, Pergel duó

Európa Játékok: első meccsén kikapott a Szudi, Pergel duó

MTI
A Szudi Ádám, Pergel Szandra duó némi meglepetésre három szettben kikapott vasárnap fehérorosz ellenfelétől a vegyes párosok első fordulójában a minszki Európa Játékok asztalitenisz-versenyében. A szám győztese olimpiai indulási jogot szerez Tokióra, de a magyaroknak ezzel elszállt az esélye, hogy övék legyen a kvóta.

Miután szombaton mindhárom egyes mérkőzésüket elvesztették a magyar játékosok, a szakvezetés bízott a sikeresebb folytatásban, s maga Szudi is azt mondta előzetesen, hogy a Pavel Platonov, Nagyezsda Bogdanova kettős az egyik legkönnyebb ellenfél, akit kaphattak a sorsoláson.

A meccs azonban ezúttal sem a magyarok várakozásai szerint alakult. Az első pontot ugyan ők szerezték, de ezután gyorsan 7-1 lett „oda”, s bár sikerült szépíteni, innen már nem volt visszaút. A második szettben, 5-4-es fehérorosz vezetésnél időt kért Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány, azonban ez sem segített, a közönség által támogatott hazai duó – bár szoros csatában, de – ezt a szakaszt is „behúzta”. A harmadik játszmában aztán már semmi nem jött össze a kissé enerváltan mozgó magyaroknak, Szudi még szervát is rontott, s bár Platonovék a hatból két meccslabdát elpuskáztak, a harmadikat már – szurkolóik nagy örömére – értékesíteni tudták, így ők kerültek a legjobb nyolc közé.

„Nem volt azért olyan sima ez a vereség, mint amilyennek az eredményből tűnik. Az első két szettet abszolút nyíltnak éreztem” – mondta az MTI-nek Bátorfi Zoltán. „Az elmúlt versenyeken kicsit gödörbe került ez a páros, a mostani torna előtt közvetlenül két hetet Ázsiában versenyeztek, ami fontos volt a világranglista-pontok gyűjtése szempontjából, de ez talán sokat kivett belőlük. Szandi ráadásul nagyon megszenvedte a tegnapi, egyesbeli vereségét, s ez szerintem rányomta a bélyegét a mai játékára is.”

Szudi azt mondta, nem tudták a legjobb játékukat nyújtani, a rivális pedig szerinte erőn felül teljesített.

„Végig ők irányítottak és megérdemelten nyertek” – összegzett szűkszavúan.

Pergel elárulta, bár szomorú volt a szombati kudarc után, próbálta magát összeszedni, mert ez az egyik legfontosabb száma. Szerinte nem a fehéroroszok játszottak jól, hanem ők nem tudták „megjátszani azokat a dolgokat”, amelyek az erősségeik.

Egyesben már csak egy magyar van versenyben, a hatodik helyen kiemelt Póta Georgina magyar idő szerint 12 órakor lép asztalhoz a harmadik fordulóban, a 32 között. Ellenfele éppen Bogdanova lesz. A magyarok még a női csapatversenyben lesznek érdekeltek, Póta, Pergel és Madarász Dóra harmadik kiemeltként csütörtökön, a legjobb nyolc között kezd, az ellenfele még nem ismert.

A sportági versenyeket a minszki Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen rendezik.

Eredmény:
vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Pavel Platonov, Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 3-0 (8, 8, 6)

később:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Póta Georgina-Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz) 12.00

Asztaliteniszben a férfi és a női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és a férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei kvótát szereznek a jövő nyári tokiói olimpiára.

További tartalmak