Musorujsag
Élő Eredmények

Versenyengedélyt kapott két orosz atléta

MTI
Makszim Afonyin és Anna Krilova is engedélyt kapott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF), hogy idén semleges színekben részt vegyen a nemzetközi versenyeken.

Az orosz súlylökő és hármasugró a 20., illetve 21. azok sorában, akik 2018-as rajtengedélyt kaptak – közölte szerdán az IAAF. További 21 orosz atléta kérelmét ugyanakkor elutasították.

Az orosz versenyzőknek azért kell külön kérelemmel fordulniuk az IAAF-hez, mert az országot érintő doppingbotrány miatt a nemzetközi szövetség 2015 novemberében felfüggesztette az orosz szövetséget, így az nem indíthat atlétákat a nemzetközi versenyeken. Az idei évre összesen 80-an adtak be kérelmet.

A 21 engedéllyel rendelkező közül hét sportoló – így Afonyin és Krilova is – a jövő hétvégi, birminghami fedett pályás világbajnokságra is kvalifikálta magát.

További tartalmak