Ketten is belehaltak a cardiffi félmaraton teljesítésébe

Szívrohamban életét vesztette két futó a Cardiff Half Marathon (Félmaraton) futóversenyen Walesben – közölték az esemény szervezői hétfőn.

A Run 4 Wales szervezőcsoport tudatta: a két versenyző a célba érkezés után lett rosszul, kórházba vitték őket, de ott már nem tudtak rajtuk segíteni.

Most első ízben történt halálozás a 15 éve megrendezett versenyen, amely az Egyesült Királyság második legnagyobb félmaratonja.

Az elhunyt versenyzőket nem azonosították, de helyi médiajelentések szerint egy 25, és egy 32 éves férfi halt meg.

A versenyen mintegy 25 ezer ember vett részt.