Musorujsag
Élő Eredmények

Közel négyezer nevezővel rajtol a tizedik Kolonics György Emlékfutás

MTI
Közel négyezer nevezés érkezett az idén immár tizedik alkalommal sorra kerülő Kolonics György Emlékfutásra, amelyet jövő kedden rendeznek meg. A verseny a KSI kajak-kenu egyesület vízitelepéről rajtol majd.

A szervezők szerdai közleménye emlékeztet, hogy a tíz éve elhunyt legendás sportoló rendszeresen futott a Bécs-Budapest ultramaratonon, amelynek mezőnye október 23-án ért célba a forradalom emlékére.

Az emlékfutásra készült egyedi befutóérmet közel 4000 futó veheti át a verseny végén. Nevezni a támogatóknak köszönhetően ingyen lehetett, de a szervezők továbbra is szívesen fogadják a Kolonics György Alapítvány számára felajánlott adományokat. Az alapítvány célja minél több fiatalt rendszeres mozgásra ösztönözni, illetve számukra sportolási lehetőséget biztosítani.

A futók a keddi esemény mindhárom távján Ötpróba-pontokat szerezhetnek: 2 km teljesítéséért 1 pont, 11,5 km után 2 pont jár, a félmaratoni táv pedig 4 pontot ér. A rajt 10 órakor lesz.

Kolonics György kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok magyar kenus 24 nappal a 2008-as pekingi ötkarikás játékok előtt vesztette életét váratlanul, edzés közben, mindössze 36 évesen. Aranyesélyesként indult volna ötödik olimpiáján.

További tartalmak