Musorujsag
Élő Eredmények

Baji Balázs: Nehéz lett volna megismételni a tavalyi évet

m4sport.hu/M4 Sport
Voltak jó eredményei az esztendő során, mégsem maradéktalanul elégedett 2018-as évével Baji Balázs.
epa06876533 Balazs Baji (L) of Hungary is on his way to win the men's 110m Hurdles race at the International Athletics Meeting in Lucerne, Switzerland, 09 July 2018. At right Jarret Eaton of the USA.  EPA/URS FLUEELER (Fotó: EPA/URS FLUEELER)

„Úgy gondolom, hogy 2018 felemásra sikeredett. Voltak benne jó pillanatok, nagyon jó eredmények, például a Gyulai Memorialon elért második helyezés, illetve más győzelmeket is tudtam szerezni” – mondta a vb-bronzérmes gátfutó, aki csütörtökön az M4 Sportnak elárulta, a 2023-as, budapesti világbajnokságig mindenképpen folytatni akarja pályafutását.

Baji hozzátette, ezek a sikerek igazolják, hogy az elvégzett munka alapvetően jó volt, viszont árnyalja a képet, hogy nem tudta megismételni tavalyi szezonját.

„Voltak olyan hiányosságok mind fedett pályán, mind szabadtéren, amiket nem mondanék kudarcnak, vagy sikertelen versenyzésnek, de mégsem váltottuk be az elvárásokat, főleg a tavalyi év után” – fogalmazott.

Persze tudja, „2017-es éve annyira kiemelkedően jó volt, hogy eleve nagyon nehéz dolga volt az utána támasztott elvárásokat teljesíteni, illetve nagyon sok minden megváltozott magánéletében is”.

Amondó, összességében jó idényt futott, de le kell vonni az esztendő tanulságait, és kijavítani az esetleges hibákat.

A 2023-as szabadtéri atlétikai világbajnokság rendezéséről és Baji Balázsról többet is megtudhatnak a vasárnapi Sport7 című műsorunkból.

További tartalmak