Musorujsag
Élő Eredmények

Márton Anita: Amiért jöttem, azt sikerült megcsinálnom

m4sport.hu
Márton Anita elégedett bronzérmével, amelyet a Glasgow-ban zajló fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon nyert. Úgy érzi, sérülése után nagyon jó eredmény, hogy éremmel térhet haza.

„Amiért jöttem, azt sikerült megcsinálnom, szerettem volna 19 méter körül lökni és érmet hozni. Elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel így, hogy sérülésből jöttem vissza. Folyamatosan javultam, de mégsem voltam olyan stabil, mint az előző években. Egy technikai hibának volt betudható, hogy korábban nem tudtam olyan stabilan lökni a sorozatokat. Úgy érzem, ma ez jól ment, de még mindig maradt egy kis hiányérzetem. Nagyon szoros volt a verseny, ahogyan jósoltam is, kellett a 19 méter a dobogóhoz. Olyan teherrel jöttem, hogy érmet várnak tőlem, ami nem volt egyszerű, de nagyon örülök, hogy a családom és a barátaim végig mögöttem voltak. A selejtezők után is nagyon sok pozitív üzenetet kaptam, ami nagyon sokat segített” – nyilatkozta az M4 Sportnak a női súlylökés döntője után Márton Anita.

További tartalmak