Musorujsag
Élő Eredmények

Lemaradt az Európa Játékok döntőjéről a magyar atlétacsapat

MTI
A magyar csapat ötödik helyen zárta elődöntős csoportjának szerda esti versenyét, így nem jutott be a pénteki fináléba a minszki Európa Játékok atlétikai versenyein.
Moravcsik Angéla (Fotó: MOB/Szalmás Péter) Moravcsik Angéla megjavította egyéni csúcsát (Fotó: MOB/Szalmás Péter)

A fehérorosz fővárosban új és rendhagyó csapatversenyt rendeznek a sportágban, a Dinamikus Új Atlétika (DNA) elnevezésű rendszer szerint. Csapatok versenyeznek egymással, négy női (100 m, 100 m gát, távol, gerely) és három férfi egyéni számban (100 m, 110 m gát, magas), illetve két vegyes váltóban (4×400 m, üldözéses mix vegyes váltó).

A magyarok az előző napi negyeddöntőből csoportmásodikként biztosították helyüket a szerdai programban, melyben azonban már nem volt komoly esélyük a továbbjutást jelentő első három hely egyikén végezni a fehérorosz, cseh, olasz, spanyol és orosz együttest is felvonultató mezőnyben.

A legjobban ezúttal is az egyéniben bronzérmes Kerekes Gréta szerepelt, aki a szakadó eső által feláztatott pályán, 13.27 másodperccel a második helyen ért célba a hazaiak kedvence, Elvira Herman (12.93 mp) mögött.

A magasugró Bakosi Péter a lehetetlen körülményeket némileg kihasználva holtversenyben az első lett, miután első párharcát 2,10 méteres ugrásával megnyerte, majd a másodikban vetélytársához hasonlóan nem vitte át a magasságot, ahogy az első helyért rendezett minipárbajban is rontott ő és ellenfele is.

Szintén emlékezetes versenyt produkált a gerelyhajító Moravcsik Angéla, aki második dobására 56,10 métert dobott, amivel megjavította egyéni csúcsát.

A pénteki fináléba a fehérorosz, a cseh az olasz, illetve az ukrán, a francia és a német csapat jutott be.

További tartalmak