Musorujsag
Élő Eredmények

Nguyen felugrott a dobogóra, Márton újra 18 méter fölött a Gyulain

M4 Sport/mti
Nguyen Anasztázia 6,70 méteres egyéni csúccsal a harmadik helyen végzett női távolugrásban, míg Márton Anita 18 méter feletti teljesítménnyel negyedik lett női súlylökésben a székesfehérvári Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A női távolugróknál kiváló mezőny gyűlt össze. A favoritnak a szerbek fedettpályás világbajnoka, Ivana Spanovic számított, de mellette többek között a 2016-ban olimpiai bajnok amerikai Tianna Bartoletta, a 2015-ös világbajnoki ezüstérmes brit Sarah Proctor, valamint a 2012-ben olimpiai ezüstérmes orosz Jelena Szokolova is indult. Így a szám jelenlegi legjobb magyarjának előzetesen nem sok esélye volt a dobogó közelébe férkőzni.

A körülmények nem alakultak a legideálisabban a távolugrók számára, hátszél fújt, de változó intenzitással, így az atlétáknak komoly nehézséget jelentett, hogy jó helyen érjenek a deszkához. Sok volt a belépés, vagy az olyan, amikor messze elmaradtak a deszkától az indulók.

Nguyen ugyanakkor jól alkalmazkodott és már első ugrása is kiválóan, 6,46 méteresre sikerült. A másodikban kicsit ugyan távolról rugaszkodott el, de messzire, egészen 6,70 méterig repült, amivel átvette a vezetést.

A Honvéd 26 éves atlétája a nagy egyéni csúcs után is összeszedett maradt, 6,63-mal folytatta és a verseny végéig jól ugrott, igaz, javítani már nem tudott. Az első helyről előbb Spanovic taszította le Nguyent a harmadik sorozatban elért 6,80 méteres eredménnyel, a győzelmet viszont nem ő, hanem végül Szokolova szerezte meg 6,81-gyel. A hétpróbában olimpiai kvótás Krizsán Xénia 6,22 méteres teljesítménnyel nyolcadik lett.

Nguyen Anasztázia elégedetten értékelt a verseny végén:

Az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világbajnok Márton Anita az utóbbi időszakban magához képest kifejezetten visszafogott eredményeket produkált, a 18 métertől is rendre messze elmaradt. Mint mondta, fizikálisan kiváló állapotban van, ám egy technikai gond miatt nem megy úgy a versenyzés, ahogy szeretné. Székesfehérváron már az első lökésénél egyértelművé vált, hogy sikerül javítania az elmúlt viadalokon mutatott eredményein, másodikra pedig a 18 méteres vonalat is túllökte (18,08 m). A harmadik körben megint javított, 18,38 métert ért el, és ennél ugyan később nem tudott jobbat lökni, viszont így is elégedetten zárta – a negyedik helyen – a Gyulai Memorialt.

Márton Anita biztatónak nevezte, hogy hosszabb hullámvölgye után újra 18 méter fölé jutott:

A futószámokban a nemzetközi sztárok mellett a két magyar gátas sprinter is kitett magáért.

Az idei fedettpályás Európa-bajnokságon 60 gáton egyaránt döntős Kozák és Kerekes – akik közül előbbi sérülés miatt nem futhatott az Eb-fináléban – a dobogós helyek sorsába nem szólhatott bele, ám mindketten felvették az amerikai vágtázók ritmusát: előbbi 12.90 másodperccel megközelítette, utóbbi pedig 12.93-mal megjavította egyéni csúcsát, ráadásul mindketten közel kerültek a 12.84-es olimpiai kvalifikációs szinthez. Az amerikai háziversenyt a világcsúcstartó Kendra Harrison nyerte 12.60 másodperccel az olimpiai második Nia Ali (12.63) előtt.

„Nagyon jó volt, hogy mindketten rajthoz állhattunk a versenyen, mert itt is húztuk, motiváltuk egymást” – mondta Kerekes, aki szemmel láthatóan nagyon boldog volt. Kozák azt fűzte hozzá, hogy a jó mezőny is hozzájárult a jó eredményhez.

A Gyulai Memorial dobogósai:

férfiak:

200 m (0,6 méter/másodperc):
1. Christian Coleman (amerikai) 19.91 másodperc
2. Ramil Guliyev (török) 20.23
3. Aaron Brown (kanadai) 20.24

400 m:
1. Steven Gardiner (bahamai) 44.45 mp
2. Tyrell Richard (amerikai) 45.59
3. Venon Norwood (amerikai) 45.62

3000 m:
1. Michael Kibet (kenyai) 7:38.43 perc
2. Muktar Edris (etióp) 7:39.52
3. Telahun Bekele (etióp) 7:39.83

110 m gát (0,8 m/mp):
1. Grant Holloway (amerikai) 13.16 mp
2. Gabriel Constantino (brazil) 13.18
3. Andrew Pozzi (brit) 13.32

400 m gát:
1. Bayron Robinson (amerikai) 49.53 mp
2. Yasmani Copello (török) 49.92
3. Amere Lattin (amerikai) 50.04

magas:
1. Ilija Ivanyjuk (orosz) 2,33 méter
2. Andrij Procenko (ukrán) 2,28
3. Mathew Sawe (kenyai) 2,28

hármas:
1. Christian Taylor (amerikai) 17,93 m
2. Will Claye (amerikai) 17,66
3. Pedro Pablo Pichardo (portugál) 17,29

diszkosz:
1. Daniel Stahl (svéd) 68,77 m
2. Fedrick Dacres (jamaicai) 67,67
3. Piotr Malachowski (lengyel) 67,23

kalapács:
1. Pawel Fajdek (lengyel) 80,49 m
2. Halász Bence 77,36
3. Wojciech Nowicki (lengyel) 76,60

nők:

200 m (0,7 m/mp):
1. Shaunae Miller-Uibo (bahamai) 22.18 mp
2. Marie-Josée Ta Lou (elefántcsontparti) 22.76
3. Jenna Prandini (amerikai) 22.88

400 m:
1. Szalva Eid Naszer (bahreini) 50.13 mp
2. Phylis Francis (amerikai) 51.24
3. Stephanie McPherson (jamaicai) 51.76

2000 m:
1. Genzebe Dibaba (etióp) 5:33.76 p
2. Tsigie Gebreselama (etióp) 5:41.03
3. Maureen Koster (holland) 5:41.91

100 m gát (0,8 m/mp):
1. Kendra Harrison (amerikai) 12.60 mp
2. Nia Ali (amerikai) 12.63
3. Sharika Nelvis (amerikai) 12.66
…6. Kozák Luca 12.91
7. Kerekes Gréta 12.93

400 m gát:
1. Ashley Spencer (amerikai) 55.36 mp
2. Janieve Russell (jamaicai) 55.65
3. Aminat Dzsamal (bahreini) 56.21

távol:
1. Jelena Szokolova (orosz) 6,81 m
2. Ivana Spanovic (szerb) 6,80
3. Nguyen Anasztázia 6,70

súly:
1. Danniel Thomas-Dodd (jamaicai) 18,97 m
2. Fanny Roos (svéd) 18,54
3. Chase Ealey (amerikai) 18,50
4. Márton Anita 18,38

kalapács:
1. Alexandra Tavernier (francia) 72,84 m
2. Joanna Fiodorow (lengyel) 71,72
3. Martina Hrasnova (szlovák) 71,05
4. Gyurátz Réka 70,36

További tartalmak