Musorujsag
Élő Eredmények
 

A padlóról állt fel a Tottenham a Juventus elleni nyolcaddöntőben

A Juventus hazai pályán ugyan hamar kétgólos előnyre tett szert, ám végül egy remek meccsen 2–2-es döntetlent játszott a Tottenhammel a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első összecsapásán, kedden.

Labdarúgó Bajnokok Ligája
A torinói mérkőzésen a házigazdáktól Barzagli, Cuadrado, Dybala, Höwedes, Lichtsteiner és Matuidi is hiányzott sérülés miatt, a vendégeknek csak Alderweireld játékát kellett nélkülözniük.

Az olasz bajnokcsapat már a második perc elején gólt szerzett, miután Miralem Pjanic szabadrúgását követően Gonzalo Higuaín kapásból a hálóba lőtte a háta mögül érkező labdát.

Az argentin csatár kisvártatva ismét betalált, mivel értékesítette a Ben Davis szabálytalansága miatt megítélt büntetőt, ezzel a BL történetének leggyorsabb dupláját érte el a kezdő sípszót követően.

A folytatásban a londoniak átvették az irányítást és fölénybe kerültek, a 26. percben Harry Kane közeli fejesét Gianluigi Buffon bravúrral védte, a másik oldalon pedig Higuaín hagyott ki nagy ziccert. A Tottenhamnek sikerült még a szünet előtt szépítenie: a 35. percben Kane elhúzta a labdát Buffon mellett és könnyedén a hálóba emelt, így a Juventus kereken száz nap után kapott gólt hazai pályán.

Az első félidő lefújása előtt Serge Aurier szabálytalansága miatt ismét tizenegyest kapott a torinói együttes, ám Higuaín ezúttal a keresztlécet találta telibe.

A térfélcserét követően eleinte kiegyenlített játék folyt a pályán, a torinóiak több lehetőséget kihasználatlanul hagytak, Christian Eriksen viszont a 72. percben szabadrúgásból egyenlített.

A hajrában hiába rohamozott az olasz csapat, nem tudott újabb gólt szerezni.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Juventus (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 2-2 (2-1)

Gólszerzők: Higuaín (2., 9. - a másodikat tizenegyesből), illetve Kane (35.), Eriksen (72.)

A nap másik BL-mérkőzésén:

FC Basel (svájci)-Manchester City (angol) 0-4 (0-3)

Gólszerzők: Gündogan (14., 53.), B. Silva (18.), Agüero (23.)