Musorujsag
Élő Eredmények
 

Magyar MU-drukkerekbe botlott az M4 Sport stábja Sevillában

Imádják Spanyolországot, akárcsak a Manchester Unitedet – így nem is volt kérdés a két Londonban élő magyar fiatalembernél, Nagy Gábornál és László Csabánál, hogy elkísérik a kedvenceiket Sevillába, aa Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonására. A helyszínen aztán összefutottak az M4 Sport kommentátorával, Lukács Viktorral.

MU-szurkolók László Csaba és Nagy Gábor
Gáborral ellentétben, aki eddig az Old Traffordon látta a Unitedet, a vörös ördögös pólóban feszítő Csaba már nem először indult idegenbeli túrára. „Tavaly voltam Brüsszelben az Anderlecht elleni mérkőzésen, jegy nélkül sikerült bejutni” – idézte fel a nem feltétlen hétköznapi kalandját.

Ezúttal azonban már Andalúziába eljutni is maga volt a kaland, mert nem elég a reptére időben kiérni, ugyanis „voltunk olyan ügyesek,hogy sikerült így is lekésnünk a gépet. Így még villámgyorsan vennünk kellett jegyet egy másik gépre. Úgy utaztunk Málagába, onnan Gibraltárra és végül kedden érkeztünk ide Sevillába.”

Az eset is bizonyítja, a srácok semmiképp sem akartak lemaradni rajongott csapatuk spanyolországi fellépéséről. Az  időjárásban nem is kellett csalatkozniuk, már csak a meccsélmény várat magára, ahol ahogy Mourinhót ismerik egy izgalmas 0-0, vagy 1-1 vár rájuk.

A stadionig vezető úton aligha tévednek el úgy, mint Sevillába érkezésükkor. Ugyanis épp emiatt, egészen véletlenül leltek rá a United-szurkolók kinevezett törzshelyére: szerdán ott is a helyük a délutáni közös énekléssel átitatott hangolódáson, amely után irány a Ramón Sánchez Pizjuán.

Annyi azonban már biztos, Gábornak és Csabának nem ez lesz az utolsó idei futballkiruccanása, mert rendszeresen elkísérik idegenbeli fellépéseire a magyar válogatottat. A Nemzetek Ligája csoportmeccseit már célkeresztbe vették: előbb Helsinkit, majd a kettő az egyben csomagként kezelt Athén-Tallin utat sem tervezik kihagyni.

 

A Sevilla – Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzést az M4 Sport televízión és online élőben közvetíti.