Musorujsag
Élő Eredmények
 

BL-csodavárás: a Juve esélytelen, a Romáé a legnagyobb sansz, a City...

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágóin egy kivételével mindegyik párharc háromgólos különbségről folytatódik. Ilyen hátrányból felállni maga a csoda, főleg ebben a sorozatban, ahol ez eddig összesen kétszer fordult elő.

Csak spanyol példába kapaszkodhat a Manchester City (Liverpool- 3-0), az AS Roma (Barcelona- 4-1) és a Juventus (-Real Madrid 0-3).

Mióta BL-nek hívják a legrangosabb európai kupát az 1994/95-ös szezon óta rendeznek oda-visszavágós egyenes kieséses szakaszt. Először 2004 tavaszán láttunk talpra állást mínusz háromról: a címvédő Milannak a legjobb nyolc között bizonyult kevésnek 4-1-es fór a Deportivo La Coruna otthonában. Erről a kiesésről mondta nemrég Clarence Seedorf némi éllel, hogy José Mourinho a karrierjét köszönheti a bravúrnak. Az elődöntőben ugyanis az ő későbbi győztes Portója ejtette ki a Deport, miközben az a Milan, ha nem szórakozza el a továbbjutást, biztosan megállíthatatlanul masírozott volna előre – vélte a holland erőgép.

Az elmúlt 14 esztendőre már csak egy feltámadás jutott, ráadásul – ki ne emlékezne – a Barcelona 4-0-ról fordított a tavalyi nyolcaddöntőben úgy, hogy a 85. perc után tette hozzá a még szükséges hármat a 3-1-es vezetéséhez.

A BL történetének legnagyobb fordítását ünneplik a Barcelona játékosai (fotó: MTI/EPA/Quique Garcia)



Hogy mennyire nehéz (lehetetlen?) feladat tornyosul a City és a két olasz együttes elé, már-már fölé, azt jól mutatja, még a kétgólos hátrányból továbbjutók is ritkaságnak számítanak:

1999/2000, negyeddöntő:
Chelsea-Barcelona 3-1, Barcelona-Chelsea 5-1 - hosszabbítás után

2003/04, negyeddöntő:
Real Madrid - Monaco 4-2, Monaco -Real Madrid 3-1

2011/12, nyolcaddöntő:
Napoli-Chelsea  3-1, Chelsea-Napoli 4-1 - hosszabbítás után

2012/13, nyolcaddöntő:
AC Milan - Barcelona 2-0, Barcelona - AC Milan 4-0

2013/14, nyolcaddöntő:
Olympiacos - Manchester United 2-0, Manchester United - Olympiacos 3-0

2013/14, negyeddöntő:
Paris Saint-Germain - Chelsea 3-1, Chelsea - Paris Saint-Germain 2-0

2014/15, nyolcaddöntő:
Porto - Bayern München 3-1, Bayern München - Porto 6-1

2015/16, negyeddöntő:
Wolfsburg - Real Madrid 2-0, Real Madrid - Wolfsburg 3-0

A történelem és a tudáskülönbség a Juventus esélyeit a nullához konvergálja, mivel láthatjuk, egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy két- vagy több gólos hazai pofonból bármely csapat felálljon. A Roma és a City helyzete között alapvető különbség, hogy míg az előbbinek a 3-0 elődöntőt, utóbbinak csak hosszabbítást jelentene. Mégis talán az angol párharcba lehet leginkább belelátni a csoda lehetőségét, az amúgy is, és a Liverpoolra meg még inkább jellemző rohanós stílus miatt, és azért is, mert itt a papíron gyengébb fél szerzett előnyt. Ennek azért ellentmond a 'Pool és Pep Guardiola előélete.

Az UEFA statisztikái egyik hadjárathoz sem fűznek túl sok reményt. A Bajnokcsapatok Európa Kupája eredményeit is figyelembe véve (ne feledjük, akkoriban hírből sem ismerték a csoportkört, szóval a minta még relevánsabb) a Roma vág neki a legnagyobb sansszal a második meccsnek. Még a jóval kisebb, igaz, hazai pályán összeszedett hátrányt ledolgozni kívánó Sevillánál is többel. Viszont nem elhanyagolható tény a Roma és a Barca közti tudáskülönbség, ahogy az sem, az elődöntőt a legnagyobbak kisajátították maguknak.

esélyek:
Roma-Barcelona (1-4)

48 alkalommal fordult elő:
hazai továbbjutás: 8 (16,7%) – vendég továbbjutás: 40 (83,3%)

Manchester City - Liverpool (0-3)
126 alkalommal fordult elő:
hazai továbbjutás: 7 (5,6%) – vendég továbbjutás: 119 (94,4%)

Bayern München - Sevilla (2-1)
91 alkalommal fordult elő:
hazai továbbjutás: 86 (94,5%) – vendég továbbjutás: 5 (5,5%)

Real Madrid - Juventus (3-0)
49 alkalommal fordult elő:
hazai továbbjutás: 49 (100%) – vendég továbbjutás: 0 (0%)

A visszavágók közül az M4 Sport és az m4sport.hu kedden a Manchester City - Liverpool, szerdán Real Madrid - Juventus találkozót közvetíti élőben.