Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gólt ezúttal nem szerzett, de BL-elődöntős a Bayern

A Bayern München bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután szerda este hazai pályán 0–0-ás döntetlent ért el a Sevilla ellen. A müncheni csapat 2–1-es összesítéssel kvalifikálta magát a négy közé.

A müncheni találkozón egyik fél sem tudott betalálni, így nem forgott veszélyben a Bayern továbbjutása.

A Sevillának nem volt kaput eltaláló lövése. A spanyol együttesből Correát a 94. percben kiállították, így a Sevilla tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.

Bayern München–Sevilla 0-0


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 0-0
kiállítva: Correa (94. perc)
Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.

A szerdai játéknap másik mérkőzésén a Juventus közel volt a csodához a Real Madrid vendégeként, de Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé. Kedden a Liverpool és az AS Roma biztosította helyét az elődöntőben. Nyolc év után először fordul elő, hogy négy különböző ország együttesei várják az utolsó sorsolást, amelyre pénteken kerül sor.