Musorujsag
Élő Eredmények
 

Szalai kezdett, a Hoffenheim ikszelt a Sahtar otthonában

Szalai kezdett, a Hoffenheim ikszelt a Sahtar otthonában

MTI
A Hoffenheim - Szalai Ádámmal a soraiban - 2-2-es döntetlent ért el az ukrán Sahtar Donyeck vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, Harkivban.

A főtáblán újonc Hoffenheim már a mérkőzés elején vezetést szerzett, majd a hazai egyenlítést követően a szünetre ismét előnyhöz jutott. Szalai – aki kezdőcsapat tagjaként lépett pályára – az első félidőben kétszer került helyzetbe, de az ukránok kapusa hárította a próbálkozásait.

A második félidőben a Sahtar nagy erőket mozgósított a másodszori egyenlítésért, a vendégek beszorultak a térfelükre. A házigazdák végül a 81. percben – az alig öt perce pályán lévő cserejátékos, Maycon találatával – kiharcolták a döntetlent. Szalai az újabb kapott gólnál már nem volt a pályán, a 75. percben lecserélték.

Az Ajax három góllal kerekedett a vendég AEK Athén gárdája fölé az E csoport első összecsapásán. A nyitó találat Nicolás Tagliafico nevéhez fűződik, ez volt a BL történetének ötszázadik gólja argentin játékostól.

A lendületes hollandok a folytatásban is több gólhelyzetet dolgoztak ki, és végül simán győztek.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:
E csoport:
Ajax (holland)-AEK Athén (görög) 3-0 (0-0)
gólszerzők: Tagliafico (46., 90.), Van de Beek (77.)

F csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Hoffenheim (német) 2-2 (1-2)
g.: Ismaily (27.), Maycon (81.), illetve Grillitsch (6.), Nordtveit (38.)

később:
E csoport:
Benfica (portugál)-Bayern München (német) 21.00
F csoport:
Manchester City (angol)-Olympique Lyon (francia) 21.00
G csoport:
Plzen (cseh)-CSZKA Moszkva (orosz) 21.00
Real Madrid (spanyol)-AS Roma (olasz) 21.00
H csoport:
FC Valencia (spanyol)-Juventus (olasz) 21.00
Young Boys (svájci)-Manchester United (angol) 21.00

Borítókép: Harkiv, 2018. szeptember 19. Szalai Ádám, a 1899 Hoffenheim játékosa a Sahtar Donyeck ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában játszott mérkőzésen Harkivban 2018. szeptember 19-én. (MTI/AP/Efrem Lukackij)

További tartalmak