Musorujsag
Élő Eredmények
 

Sergio Ramos a sárga lapok koronázatlan királya lett a BL-ben

m4sport.hu
A Real Madrid csapatkapitánya az AS Roma ellen kapott lapjával immár egyedül vezeti a Bajnokok Ligája vonatkozó statisztikáját.
Sergio Ramos (Fotó: AFP) A történelmi sárga lap (Fotó: AFP)

A 32 éves védő a rómaiak elleni meccs 23. percében sárgult be, miután Toni Kroostól kapott csínybe egy labdát a Real térfelén. A madridi csapatkapitány – hogy elkerülje a nagyobb bajt – teketóriázás nélkül felrúgta a labdára lecsapó N’Zonzit, amivel pályafutása 37. sárga lapos figyelmeztetését „érdemelte ki” a legrangosabb európai kupasorozatban, amelyben 115. mérkőzését játszotta.

A védő így eggyel megelőzte az angol Paul Scholest, és immár egyedül áll a rangsor első helyén. Ramos tartja az egy idényben kapott sárga lapok rekordját is, a 2010/11-es, valamint a 2012/13-as szezonban egyaránt öttel zárt, míg Scholesnak karrierje során egy idényben négy volt a legtöbb.

Az andalúz labdarúgó egyébként ezzel „teljessé tette gyűjteményét”: klubjában, a spanyol válogatottban és a La Ligában is vezeti az örökranglistát a sárga lapokat illetően.

További tartalmak