Musorujsag
Élő Eredmények
 

Rummenigge Renato Sanchesról: Megérdemelted ezt a gesztust

Rummenigge Renato Sanchesról: Megérdemelted ezt a gesztust

m4sport.hu/Record
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, a korábban nagy kálváriát járt Renato Sanchesszel kapcsolatban.

A most 21 éves középpályást még tinédzserként vásárolta meg a Bayern München azelőtt, hogy a franciaországi Európa-bajnokságról bajnokként jött volna el, viszont a bajoroknál képtelen volt korábbi formájában teljesíteni, a csapatba nem sikerült beverekednie magát, így kölcsönbe a walesi Swansea-nál próbált formába lendülni.

Az angliai kirándulás is csúfosra sikeredett. Szinte messiásként várták a klubnál, de mélységesen csalódniuk kellett a portugálban a csapat vezetőinek és a híveknek.

Nyáron Niko Kovac vette át a Bayern irányítását és szinte érkezésekor bejelentette, hogy számít a portugálra, így esetében szó sem lehet eladásról, vagy kölcsönről.

Többek között a Benfica is kapcsolatba lépett a németek vezetőivel, hogy szívesen visszavennék Sanchest, akár kölcsön is. Szerdán este bánhatta a lisszaboni együttes, hogy nem volt eléggé agilis neveltje megszerzésében, mert a müncheniek többek között az ő remek játékának és góljának köszönhetően vitték el a három pontot a Sasok otthonából a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Bayern München elnöke, Rummenigge sem ment el szó nélkül a még mindig fiatal játékos teljesítménye mellett.

„Renatónak nem voltak jó pillanatai sem velünk, sem a Swansea-val. Nagyon jónak tartom, hogy az edző (Kovac) megadta neki a lehetőséget, hogy korábbi otthonában pályára lépjen. Briliáns módon használta ki az alkalmat, nagyon jól játszott és még a 2-0-át is ő állította be. Ami a legjobban melengette a szívünket az volt, hogy amikor gólt szerzett, nem ünnepelt, helyette a Benfica szimpatizánsai ünnepelték őt. Egy gyönyörű gesztus volt, amelyet megérdemelt. Csak gratulálni tudok neki!” – dicsérte portugál játékosát az elnök.

Borítókép: Lehet, hogy Renato Sanchesmegtalálta a helyes utat Niko Kovac kezei alatt. (Fotó: EPA/TIAGO PETINGA)

További tartalmak