Musorujsag
Élő Eredmények
 

Iscónak elég: Ne sírjunk már állandóan valaki után, aki itt sem akart lenni

marca.com
Mély gödörbe került az utóbbi hetekben a Real Madrid, Isco szerint azonban itt lenne az ideje abbahagyni a Cristiano Ronaldo utáni siránkozást, ahogy el kéne felejteni Julen Lopetegui menesztését is, mert a labdarúgók felelőssége sem kisebb a gyatra szereplésben.

A Viktor Plzen elleni Bajnokok Ligája-találkozó előtti sajtótájékoztatón merült fel újra a kérdés, hogy mennyire hiányzik Ronaldo a Realnak? Iscónak azonban úgy néz ki elege van a lerágott csontból. Való igaz, már alaposan benne vagyunk a szezonban, de ezen továbbra sem tud túllépni sem a média, sem a rajongók. Ugyanakkor ne hallgassuk el, a teljesítménye alapján a csapat sem, ezzel okot szolgáltatva arra, hogy ne kerüljön le a porondról a téma.

Julen Lopetegui (a háttérben) számíthat Iscóra, a szavak szintjén biztosan (fotó: EPA/JAVIER LIZON)

„Hiányzik Bale vagy Carvajal, ha nincsenek velünk. De ne sírjunk már állandóan olyasvalakiért, aki nem akart itt lenni.”

Isco szerint a csapatban ott a potenciál a kilábalásra, mert igazi győztesek ülnek az öltözőbe. Példaként erre azt hozta fel, hogy a hatodik realos idényét tapossa, és az előző ötből négyszer csúcsra értek a BL-ben.

Hogy az edzőváltás segítene-e, arra is kész válasza volt. Nem. „Mindenki vevő az elképzeléseire, csak egyszerűen még nem álltak össze a dolgok.” Nem tagadta, a labdarúgásban a pillanatnyi eredmények a legfontosabbak, de akkor is túl rövid idő, alig két hónap telt el az idényből, engedni kell, hagy végezze a munkáját Lopetegui. Már csak azért is, mert „ha kirúgják, akkor a játékosokat is ki kell rúgni, mert mi vagyunk ott a pályán”.

Mikor a vezetőedző átvette tőle a szót, magabiztosan állt az újságírók elé, legalábbis a szavai erről tanúskodtak. „Ha egy legyőzött edzőt szeretnétek látni, akkor máshová kell mennetek.” Lopetegui azt is hozzátette, ha az edzőváltásról szóló hírek vagy pletykák bármikor is foglalkoztatták volna, akkor el sem juthatott volna a Real kispadjáig.

 

 

További tartalmak