Musorujsag
Élő Eredmények
 

Sterling bocsánatot kért Kassaitól

BBC/m4sport.hu
Bocsánatot kért Kassai Viktortól Raheem Sterling, akinek földbe rúgása után tizenegyest ítélt a magyar játékvezető a Manchester City – Sahtar Donyeck BL-mérkőzésen.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kassai hatalmasat hibázott, amikor egygólos manchesteri vezetésnél a ziccerben kilépő, majd földbe rúgó Sterling esése után a büntetőpontra mutatott.

Az ukrán csapat játékosai annyira meglepődtek a döntésen, hogy tulajdonképpen reklamálni is elfelejtettek, Andrij Pjatov kapus pedig, aki testközelből nézte végig a botlást, csak nevetni tudott az egészen. Maga Sterling is zavartan nézett körül az ítélet után, hiszen még csak nem is színészkedett, hanem egyszerűen csak megbotlott és elesett. A 11-est Gabriel Jesus értékesítette, ezzel lett 2–0 a Citynek.

Kassai mentségére szóljon, hogy hátulról az esettel egy vonalban állva nem mérhette fel, hogy az ukránok védője jó fél méterre van Sterlingtől, így még ha akarta volna, sem tudta volna bántani az angolt. Az viszont kevésbé érthető, hogy sem a partjelző, sem az alapvonali asszisztens nem segítette ki őt. A magyar játékvezetők felelősségét egyedül az tompíthatja, hogy nem a tévedésük döntötte el a meccset, Josep Guardiola együttese ugyanis végül 6–0-ra nyert.

„Alá akartam nyúlni a labdának, aztán fogalmam sincs, mi történt. Nem éreztem kontaktust, elvétettem a labdát. Bocsánatot kérek a sporitól” – nyilatkozta Sterling a mérkőzés után.

Guardiola szerint a kispadról is látták, hogy nem történt szabálytalanság, és nem is érzik magukénak az olyan találatot, ami ilyen előzmények után születik. A spanyol edző hozzátette: talán Sterlingnek kellett volna figyelmeztetni a bírót annak tévedésére, illetve hangsúlyozta, hogy a videobíróval – amit a következő idénytől alkalmaznak a legrangosabb európai kupasorozatban – kiküszöbölhetőek lennének az ilyen hibák. „A videobíró jelentheti a megoldást az ilyen esetekre. Mi is azonnal láttuk, hogy nem volt tizenegyes. Régóta mondom, hogy a játékvezető munkáját segíteni kellene, hiszen nagyon sokat gyorsult a játék az elmúlt években. Három, négy, de akár tíz másodperccel az eset után sem késő, ha valaki szól a játékvezető fülére, hogy mi is történt valójában.”

Paulo Fonseca, a vesztes ukrán együttes szakvezetője a büntetőt illetően „nevetségesnek” minősítette a játékvezető döntését. A portugál edző azonban sportszerűen kiemelte, hogy nem a jogtalan tizenegyes miatt kaptak ki, a hatgólos vereség után pedig nehéz véleményt formálni egy olyan büntetőről, amiről szerinte a stadionban a játékvezetőn kívül mindenki más látta, hogy nem kellett volna megadni.

A BBC szerint egyébként valószínűleg a magyar játékvezető döntése volt minden idők legrosszabbja tizenegyes-ügyben.

A keddi BL-nap összes gólja IDE, a szerdaiak pedig IDE kattintva nézhetők meg.

További tartalmak