Bajnokok Ligája

Folytatódott a PSG jó, és a Liverpool rossz sorozata

A Liverpool talán "jobban örült volna" ha már hárommal vezet a PSG, hiszen olyan nagy hátrányból már álltak fel, de 2-0-ról még soha.

A PSG az első félidő hajrájában már 2-0-ra vezetett a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. Ez pedig nem sok jót jelentett az angoloknak. A Poolnak még soha nem sikerült visszatérnie kétgólos hátrányból BL-mérkőzésen. Ugyanakkor háromgólos hátrányból már sikerült fordítaniuk, 2002-ben a Basel, a 2005-ös döntőben az AC Milan ellen.

Ugyanez vonatkozik fordítva a PSG-re is, amely kétgólos vezetésből még soha nem bukott BL-találkozót. Viszont háromgólos előnyből már sikerült veszíteniük, még 2001-ben a Deportivo ellenében. És a sorozat folytatódott, hiszen végül a PSG 2-1-re tudott nyerni.

A párizsiaknak a legutóbbi kilenc BL-meccsükön sikerült a kapuba találniuk, ilyen hosszú sorozatra eddig csak három csapat, a Real Madrid, a Bayern és a PSV volt képes. A csúcsot a madridiak tartják 11 találkozóval.

A franciák immáron 21. hazai BL csoportmeccsükön maradtak veretlenek, legutóbb 2004-ben a CSZKA Moszkva tudott Párizsban BL-csoportmeccset nyerni. A PSG 50. győzelmét aratta a Bajnokok Ligájában, ezzel ők lettek a második francia klub, az Olympique Lyon után amelyik elérte ezt a számot.

Az angol csapat viszont sorozatban a negyedik idegenbeli BL-meccsét veszítette el, és ilyen negatív sorozatra a klub történetében még nem volt példa. A Poolnak egyetlen öröme lehetett ezen az estén, a gólszerző James Milnernek ez volt a 150. meccse a vörösök mezében. Az idei sorozatban eddig két gólt szerzett, mindkettőt a PSG ellen, büntetőből.

További hírek