Bajnokok Ligája

A BL-ben is megemlékeznek Saláról

A labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa Liga mérkőzésein ezen a héten egyperces csenddel emlékeznek a repülőgép-balesetben elhunyt argentin Emiliano Salára.

Az európai szövetség (UEFA) nevében az elnök, Aleksander Ceferin őszinte részvétét nyilvánította Sala családjának és hozzátartozóinak. A szervezet keddi közleményében az elnök hozzátette: arra kéri a szurkolókat, hogy a következő napokban fejezzék ki tiszteletüket.

Az UEFA közölte: a nemzetközi kupákban érintett klubok dönthetnek arról, hogy játékosaik fekete gyászszalagot viseljenek-e a mérkőzéseken.

A 28 évesen elhunyt Salát januárban klubrekordot jelentő, 17 millió euró körüli összegért vásárolta meg a Cardiff City a Nantes-tól. A futballista ezért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen. Út közben azonban a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. Mint később kiderült, a repülő a tengerbe zuhant, csak február 3-án találták meg a roncsait.

Sala holttestét múlt csütörtökön hozták fel a tengerfenékre süllyedt gépről. Az 59 éves pilótának, David Ibbotsonnak továbbra sincs nyoma.

További hírek