Musorujsag
Élő Eredmények
 

Négyből négy ítélet a Realnak kedvezett – de van ezzel baj?

M4 Sport
Az Ajax – Real Madrid Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharc első mérkőzése sok indulatot kavart. Ami furcsa, hogy éppen a rég várt videóbíró, a VAR-rendszer bevetése sem csillapítja a kedélyeket. A címvédő négyből négy kétes szituációból jött ki jól, de ez nem jelenti azt, hogy rossz játékvezetői döntések születtek volna. Sőt!

1.
Van de Beek orra bukása sikkadt el leginkább a később történtek árnyékában, miközben talán itt lenne leginkább mit reklamálnia az Ajaxnak. A 10. percben Kroos közreműködésével esett el a hazai középpályás. Szimulálásnak semmiképp sem nevezhetjük, bár szándékos buktatásnak sem. Nem mintha a szándékos kitétel döntené el, hogy járt volna-e a tizenegyes vagy sem. A mezőnyben simán befújnak hasonló faltokat, igaz Damir Skomina az egész meccsen következetesen engedte tovább a játékot hasonló párharcoknál. A lassítás alapján Van de Beek bal lába először ellenfele combjába akad bele, majd saját bokájában botlott el. Az biztos, a százszázalékos büntető az nem ilyen.

 

2.
A 29. percben a félpályáról induló Tadics kapott labdát, az asszisztens intése alapján azonban les miatt hiúsult meg a lendületes támadás, melyből bár nem következett volna biztosan gólhelyzet, azért az Ajax támadójátékát látva kecsegtetőnek tűnt a szöktetés. Való igaz, hogy a támadó a saját térfeléről startolt, de előredőlt – ezt nem vette figyelembe Hajdú B. István, a találkozó kommentátora sem –, és a felsőteste már átlógott a felezőn. Mivel egy Real-védő sem tartózkodott a vendégek térfelén, így jogosan emelte a zászlaját a tőle pár lépésre álló asszisztens.

 

3.
A BL első VAR-rendszerrel visszavont góljáról nehéz újat mondani. Tagliafico fejese hiába landolt a hibázó Courtois hálójában, mindattól függetlenül, hogy esélytelennek tűnt a védésre, Tadic lesen állva akadályozta. Ez pedig szabálytalan, ahogy azt az UEFA is leírta hivatalos állásfoglalásában, ami egyébként egy az egyben megegyezett a meccs félidejében az M4 Sportnak nyilatkozó korábbi FIFA-játékvezető, Szabó Zsolt szakvéleményével. Skomina ítéletét itt sem érheti panasz.

 

4.
A 87. percben Asensio góljánál is számon kérték a játékvezetőt az amszterdamiak, ugyanis az akció elején Vázquez összeakadt a végül földre kerülő De Jonggal. A lassítások itt is árulkodók: a csereként pályára lépő spanyol megindulásakor a nyártól Barcelonához igazoló holland lépett elé, és a kezüket is kábé egyformán használták. Végül a lendületből érkező Vázquez gyűrte le a statikusan pozíciót fogó De Jongot. Nehezen jelenthető ki, hogy egyikük szabálytalanabb lett volna a másiknál, és hogy emiatt vissza kellett volna fújni az akciót. Ráadásul a szlovén bíró közvetlen közelről láthatta, mi is történt, és a videós szobában ülő kollégái sem jelezték, hogy nézze vissza.

 

Láthatjuk, bármennyire is ellenkezett a játék képével – főleg a szünet előttiével – a Real amszterdami győzelme, és ment szembe a szurkolók igazságérzetével, a futball sosem az igazság körül forgott. Videóbíró nélkül, és azzal együtt sem.

További tartalmak