Bajnokok Ligája

A világ legjobb edzője vagy szerencsés? Guardiola válaszolt

Pep Guardiola váratlanul őszinte megnyilvánulással szállt szembe legnagyobb kritikusaival: egyetértett velük.

(fotó: EPA/FRIEDEMANN VOGEL)

A szerda esti Schalke–Manchester City Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón egy újságíró egy szurkolókat és szakértőket megosztó témára kérdezett rá, miszerint két tábor létezik, az egyik a világ legnagyobb edzőzsenijének tartja a katalánt, főként a Barcelonával elért sikerei és az ott forradalmasított játékstílus miatt, míg a másik pedig pusztán szerencsésnek, miszerint a Barcánál olyan kivételes kerettel dolgozhatott, amely talán egyetlen edzőnek sem adatott meg.

Pep Guardiola őszinte válaszával szinte meghökkentette a sajtótermet, kerek-perec kijelentette, a második csoporttal ért egyet.

London, 2011. május 28. A levegőbe dobják Josep GUARDIOLA vezetőedzőt a spanyol FC Barcelona játékosai, miután 3-1-re legyőzték az angol Manchester United együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében a londoni Wembley Stadionban. A katalán együttes története során negyedszer hódította el a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát. (MTI/EPA/Lindsey Parnaby)

(fotó: MTI/EPA/Lindsey Parnaby)

„Amikor a Barcelonánál dolgoztam, akkor is mondtam, hogy zseniális futballistákkal dolgozhattam. Ez így volt a Bayern Münchennél és a Manchester Citynél is így van, de a Barcelona miatt szerencsésnek mondhatom magam, így velük értek egyet” – jelentette ki a menedzser, aki természetesen a BL-győzelmet célozta meg mostani csapatával, de többször kijelentette, nem feltétlenül érzi úgy, hogy a játékosai készen állnak végső sikerre.

Guardiola a Barcelonával négy év alatt kétszer is megnyerte a BL-t, 2009-ben triplázott Messiékkel, tette mindezt olyan játékkal, amely a maga nemében azóta is egyedülálló. Távozás óta azonban hat próbálkozásból egyszer sem jutott tovább a Bajnokok Ligája elődöntőjénél, a Bayernnel háromszor a legjobb négy volt a végállomás, a Cityvel a 2018-as negyeddöntő a legjobb eredménye.

„Az első manchesteri szezonom nagy csalódás volt, de a harmadik évünkben már sokkal jobbak vagyunk, ismerjük egymást, persze a Bajnokok Ligája egy különleges és rendkívül nehéz sorozat. Kiváló ellenfelekkel nézünk szembe, sokat kell szenvedni, túlélni a nehéz pillanatokat és az adandó alkalommal megteremteni a különbséget. Ha ezt elmulasztod, véged” – nyilatkozta az elitsorozatról Guardiola, aki sajtótájékoztatóján portugál támadóját, Bernardo Silvát az egekig magasztalta.

(fotó: EPA/PETER POWELL)

A 24 éves játékos 2017-ben az AS Monacótól érkezett a Cityhez, első szezonjában inkább kiegészítő volt, a mostani idényben azonban abszolút kulcsemberré vált, több poszton is megállja a helyét, a manchesteriek egyik legfontosabb játékosa, amit nem csak kivételes technikai képzettségének, hanem munkabírásának, állóképességének és alázatának is köszönhet.

Egy újságíró arról kérdezte, Bernardo Silva képes lesz-e arra, hogy a portugál válogatott első számú sztárja legyen.

„Már most is ő a legnagyobb sztár, mindene megvan hozzá. Imádni való személyiség, sosincs rossz kedve, az öltözőben ő a legkedveltebb srác. Elképesztően tehetséges, három-négy poszton is bevethető, ebben a szezonban a Premier League egyik legjobb játékosává vált, szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhatok, hogy minden edzésen, mérkőzésen láthatom. Imádom őt, ez a helyzet”mondta játékosáról.

További hírek