Musorujsag
Élő Eredmények
 

Chiellini gyors felejtésről és fordításról beszélt a nyolcaddöntő után

Chiellini gyors felejtésről és fordításról beszélt a nyolcaddöntő után

m4sport.hu/bbc.com
Nehéz helyzetbe került a Juventus az Atlético elleni kétgólos vereséggel, ám az olaszok csapatkapitánya, Giorgio Chiellini szerint még semmi sincs veszve.

A madridi gárda szerdán két uruguayi belső védője góljával verte a Juventust a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A Matracosok a találkozón tökéletesen semlegesítették az olaszok támadógépezetét, ugyanez viszont már nem mondható el a Juve-védelemről, amely hiába tudta jól, hogy mire kell leginkább figyelnie, nem sikerült megoldani a feladatot, a csapat kapitánya szerint ez jelentette a legfőbb gondot.

„Tudtuk, hogy nagyon veszélyesek a rögzített szituációkból, és hogy koncentráltnak kell lennünk az ilyen helyzetekben. Nyugodtnak kell maradnunk, mert még meg tudjuk fordítani. Gyorsan el kell felejteni ezt a meccset, és megpróbálni nyerni Torinóban” – fogalmazott a BBC-nek a mérkőzést követően Giorgio Chiellini, aki köszönetet mondhat a játékvezetőnek, pontosabban a videobírónak, hogy nem adta meg Morata fejesgólját.

Borítókép: Giorgio Chiellini (Fotó: bbc.com/Getty Images)

További tartalmak