Musorujsag
Élő Eredmények
 

A City rendre minimum két gólt kap az egyenes kieséses szakaszban

m4sport.hu
Amióta Guardiola irányítja a manchesteri csapatot, a sok bekapott gólnak köszönhetően a BL-ben a negyeddöntő volt a legjobb eredménye.
A Schalke középpályásának, Nabil Bentalebnek az első gólja a manchesteri kapuban a BL nyolcaddöntő első meccsén. EPA/FRIEDEMANN VOGEL

Pep Guardiolát sokan a világ egyik legjobb edzőjének tartják. Az eredmények alapján ez nem véletlen, ugyanakkor eddig csak sztárcsapatoknál tudta megmutatni mire képes. Együttesei többnyire élvezetes, támadófutballt játszanak.

A katalán szakember 2016 óta irányítja a Manchester City együttesét, azóta előbb a nyolcaddöntő, míg tavaly a negyeddöntő jelentette a végállomást együttesének a BL-ben. A játékoskeret alapján korainak számító kiesésekben jelentős szerepet játszhat, hogy a City az egyenes kieséses szakaszban eddig hét meccset játszott és hatszor is legalább két gólt kapott, csak egy meccsen tudta megóvni kapuját a góltól.

Első manchesteri szezonjában a nyolcaddöntőben a Monaco mindkét meccsen három-három gólt lőtt nekik, és hiába szerzett ugyanennyit a City, idegenben lőtt góljainak köszönhetően a francia csapat ment tovább.

Tavaly a Baselt az első meccsen ugyan 4-0-ra verték, de a visszavágón ott is kaptak két gólt, míg a negyeddöntőben a Liverpool idegenben három, hazai környezetben két gólt lőtt, így 5-1-es összesítéssel ment tovább.

Az idei nyolcaddöntő első meccsén ugyan nyertek Gelsenkirchenben, de két gólt most is kaptak. Ennek ellenére szinte biztosra vihető az angol csapat továbbjutása.

További tartalmak