Bajnokok Ligája

Újabb PSG-blama – Rashford a 94. percben lőtte tovább a tartalékos MU-t

Két góllal, 3–1-re legyőzte a hazai pályán játszó PSG-t a Manchester United, és idegenben lőtt több góllal negyeddöntőbe jutott a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Párizsban már a 2. percben megadta az alaphangot Romelu Lukaku, az MU belga csatára, aki a védő Thilo Kehrer borzalmas passzára csapott le, majd kicselezte Gianluigi Buffont, és a kapuba helyezte a labdát. A PSG azonnal magasabb fokozatba kapcsolt, és óriási nyomás alá helyezte a számos alapemberét – köztük az eltiltott francia világbajnok Paul Pogbát – nélkülöző riválisát, amely alig tíz percig bírta azt, ekkor Juan Bernat egyenlített. A folytatásban maradt a hazai mezőnyfölény, de kimaradtak a lehetőségek, majd a 30. percben újra a vendégek kerültek előnybe. A világbajnok olasz kapus hibáját – egy könnyen fogható lövés jött ki róla – Lukaku használta ki.

A fordulást követően a PSG futballozott fölényben, s úgy tűnt, az MU-nak nem lesz lehetősége megszereznie a továbbjutást érő gólt. Aztán a 90. percben Diogo Dalot próbálkozott egy lövéssel, ami lepattant az Old Traffordon gólt szerző Presnel Kimpembéről. A csapatok már felálltak a szöglethez, amikor Damir Skomina játékvezető jelezte, videózás következik, a visszajátszások alapján pedig kiderült, a francia védő a 16-oson belül kézzel ért a labdához. A 11-est Marcus Rashford értékesítette, ezzel óriási meglepetésre továbbjuttatta csapatát a nyolc közé.

A BL történetében először jutott tovább az egyenes kieséses szakaszban egy gárda úgy, hogy az első meccset hazai pályán két góllal elveszítette.

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó:

PSG (francia) – Manchester United (angol) 1–3 (1–2)
gól: Bernat (12.), illetve Lukaku (2., 30.), Rashford (94.)

Továbbjutott: a Manchester United 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

FC Porto (portugál)-AS Roma (olasz) 3-1 (1-1, 1-1, 2-1) – hosszabbítás után
gól: Soares (26.), Marega (52.), Telles (117., 11-esből), illetve De Rossi (37., 11-esből)

Továbbjutott: az FC Porto, 4-3-as összesítéssel.

További hírek