Musorujsag
Élő Eredmények
 

Harry Kane-re újabb pihenő várhat, Delph elintézte bokáját

Harry Kane-re újabb pihenő várhat, Delph elintézte bokáját

m4sport.hu
Harry Kane számára idén nem szerencsés manchesteri csapat ellen pályára lépni. Januárban a United ellen egy bajnokin sérült meg a bal bokája, kedden este, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében Fabian Delph, a City védője taposta meg - vétlenül - a Tottenham csatárának a bokáját. Megint a bal látta a találkozó kárát.

Január 13-án a Manchester Uniteddel játszott angol bajnokit a Tottenham amelyet ugyan végigjátszott Kane, de az 1-0-ás vereség mellett az is fájhatott neki, hogy bal bokáján a szalag megsérült. A csapat orvosai azt jósolták, hogy a legjobb esetben is csak márciusban léphet pályára.

Ehhez képest a támadó felépülése zökkenőmentesen zajlott le, ennek köszönhetően február 19-én a Burnley már visszatérhetett a pályára, és ha már ott volt, góllal – és győzelemmel – ünnepelte, hogy újra játszhat.

Sérülése után kilencszer ölthette magára a Tottenham mezét, és hatszor talált az ellenfelek hálójába, vagyis jó formában várhatta a Manchester City elleni BL-negyeddöntőt.

A mérkőzés csak 57 percig tartott számára, mert ekkor – 0-0-ás állásnál – egy teljesen ártalmatlan helyzetben az alapvonalon összecsúszott Fabian Delph-fel, aki estében – Kane becsúszása következtében – megtaposta a Spurs-szurkolók kedvencének januárban megsérült bokáját.

Az eset után rögtön le kellett cserélni a játékost, ketten támogatták az öltöző felé a játékoskijáróban. Még nem lehet tudni, mennyire súlyos a sérülés, mennyit kell kihagynia a londoniak vezérének.

Öröm az ürömben, hogy a mérkőzést végül megnyerte a Tottenham, Son Heung-Min szemfüles góljának köszönhetően.

Mauricio Pochettino, a londoniak menedzsere a mérkőzés után azt nyilatkozta, tart attól, hogy Kane szezonjának vége, hiszen képtelen ránehezedni a bal lábára.

Borítókép: Harry Kane (Fotó: EPA/NEIL HALL)

További tartalmak