Musorujsag
Élő Eredmények
 

Guardiola: A 0–1 nem rossz eredmény számunkra

m4sport.hu
A Tottenham és a Manchester City első meccse után mindkét edző bizakodó, az egyik a jobb helyzetkihasználásban, a másik a videóbíró egyenlő elbírálásában bízik.
Pep Guardiola, a Manchester City edzője a Tottenham elleni BL-negyeddöntőn (Fotó: EPA/NEIL HALL)

A Manchester City kedden 1–0-ra kikapott a Tottenham otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén. Pep Guardiola angol bajnoki címvédő csapata január 29. óta először szenvedett vereséget, de nincs kétségbe esve a vezetőedző.

Ha nem játszunk jól, én vagyok az első, aki ezt szóvá teszi, de most nincs ilyen érzésem. Azt a néhány lehetőséget leszámítva, amelyet rögzített helyzetből vagy kontratámadásból alakítottak ki, irányítottuk a mérkőzést, helyzeteket teremtettünk, csak gólt nem tudtunk szerezni” – mondta a katalán szakember a meccs után.

Az eredménynek ugyan nem örült, de úgy véli, az 1–0-s vereség talán még jobb is, mint  ha 0–0 lett volna, mert így még nagyobb motivációval mennek bele a visszavágóba.

Csapatként soha nem adjuk fel, az utolsó pillanatig harcolunk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de a végén pontosabbak voltunk, mint ők” – mondta a győztes gól szerzője, Szon Hung Min. A dél-koreai csatár 18 gólnál jár ebben az idényben úgy, hogy augusztusban és januárban is több hetet hiányzott válogatottbeli kötelezettségei miatt. Könnyen lehet, hogy az idény hajrájában ismét több feladat hárul majd rá, mivel Harry Kane, a Tottenham válogatott támadója megsérült a kedd esti összecsapáson

A Tottenhamet irányító Mauricio Pochettino úgy véli, bár az első csatát csapata nyerte, a párharc favoritja továbbra sem a londoni együttes. „Nehéz mérkőzés volt, de a kihagyott tizenegyes plusz erőt adott nekünk. A hozzáállásunkkal és a játékunkkal is elégedett vagyok” – mondta az argentin szakember, aki külön kitért Harry Kane sérülésére is, akiről elmondta, valószínűleg az idény hátralévő részében már nem léphet pályára.

Ennek kapcsán kiemelte, a jövőben még fontosabb szerep hárul a videóbíróra. „A futball szelleme megváltozik, világossá kell tennünk a szabályokat, amik mindenkire egyenlően vonatkoznak, vagy nagy probléma lesz” – mondta Pochettino.

A Liverpool–Porto és a Tottenham–Manchester City párharcban is jövő szerdán rendezik a visszavágót. Az M4 Sport és az m4sport.hu a két angol csapat összecsapását élőben közvetíti.

További tartalmak