Musorujsag
Élő Eredmények
 

Esélyt sem adott a Barca az MU-nak, kiverte az Ajax a Juvét

M4 Sport
Az Ajax a Juventus elleni idegenbeli bravúrral, az FC Barcelona pedig a Manchester Uniteddel szembeni fölényes hazai sikerrel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből kedden.

A Barcelona már az idegenben 1-0-ra megnyert első mérkőzésen megalapozta továbbjutását a Manchester Uniteddel szemben. Lionel Messi a visszavágó 16. és 20. percében is betalált, ám a második alkalommal David de Gea hibája is kellett a gólhoz, ugyanis a labda a vendégek spanyol kapusának hóna alatt jutott a hálóba. A katalánok a folytatásban is fölényben voltak, és bár a Manchester is eljutott lövésekig, szépítenie nem sikerült.

A második félidőben sem változott a játék képe, a mérkőzés – és a meglehetősen egyoldalú párharc – végeredményét Philippe Coutinho állította be.

Lionel Messi a mérkőzés után azt mondta, rosszul kezdték a mérkőzést, az első öt percben idegesek voltak. „Szükségünk volt egy kis időre, de utána belerázódtunk a mérkőzésbe, elégedett vagyok.”

A két gólját érintő kérdésre azt válaszolta, tényleg nem voltak csúnyák, de számára nem ez a fontos, hanem hogy továbbjutottak. „Ott vagyunk az elődöntőben, meglátjuk, hogy ki ellen játszunk majd.”

Torinóban az első negyedórában a hazai csapat uralta a meccset, beszorította ellenfelét, ám igazi helyzetet nem tudott kialakítani, majd visszavett a tempóból. Az Ajax ezek után nagyobb területhez jutott, ám a félidő közepén egy szögletet követően Cristiano Ronaldo a Juventust juttatta vezetéshez. A portugál csatár a 126. találatával megerősítette helyét a BL örökranglistájának élén.

Az olasz drukkerek még javában a gólt ünnepelték – amelyet végül videózás után ítéltek meg csapatuknak -, amikor egy amszterdami támadást záró gyenge átlövést Donny van de Beek vett át üresen a tizenhatoson belül, és a jobb alsó sarokba lőtt.

A félidő hajrájában a Juve játékosain érezni lehetett a feszültséget. Próbáltak kezdeményezni, ám sok hibával szőtték támadásaikat, így lehetőséghez sem nagyon jutottak, s az Ajax szórványos kontrái sem jártak eredménnyel.

A második játékrészben a holland együttes nagy lendülettel kezdett, gyorsan fölénybe került, s egyre gyakrabban hozta zavarba a torinói védőket. Az Ajax uralta a középpályát, játékosai lényegesen frissebben mozogtak és sorra dolgozták ki helyzeteiket. A nagy ziccereket viszont nem tudta gólra váltani a vendégcsapat, a félidő közepén azonban egy szöglet után Matthijs de Ligt mégis megszerezte a vezetést.

A Juventus a gólig gyengén futballozott, de hátrányban sem tudott váltani. A lefújásig az Ajax növelhette volna előnyét, a hazaiaknak gólhelyzetük sem volt, így kiestek. Ez volt az első alkalom, hogy Cristiano Ronaldo a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól aktuális csapatával.

A Barcelona immár 31 meccs óta veretlen hazai pályán a BL-ben, az elődöntőben pedig a Liverpoollal vagy az FC Portóval játszik. Az Ajax pedig a címvédő Real Madrid után, az olasz bajnokot is elbúcsúztatta, a négy között pedig a Manchester Cityvel vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, második mérkőzések:
FC Barcelona (spanyol) – Manchester United (angol) 3-0
gólszerzők: Messi (16., 20.), Coutinho (61.)
Továbbjutott a Barcelona, 4-0-ás összesítéssel.

Juventus (olasz) – AFC Ajax (holland) 1-2
gólszerzők: Ronaldo (28.), illetve Van de Beek (34.), De Ligt (67.)
Továbbjutott az Ajax 3-2-es összesítéssel.

Az M4 Sport és az m4sport.hu szerdán élőben közvetíti a Manchester City – Tottenham Hotspur BL-negyeddöntő visszavágóját 21:00-tól, utána az FC Porto – Liverpool FC mérkőzésről fél órás összefoglalót láthatnak.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1211976"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Messiék kettős győzelemmel jutottak BL-elődöntőbe
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/04/075108582-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1212040"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Az amszterdamiak kiverték a torinóiakat a BL-ből
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/04/075109301-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak