Bajnokok Ligája

De Jong a Juve elleni siker után: Madridban nehezebb volt

| Szerző: Pollák Márton
A Juventus ellen aratott idegenbeli sikert követően az Ajax fiatal középpályása, Frenkie de Jong elmondta, a Real Madrid elleni visszavágón nehezebb dolguk volt.

Sokan felkapták a fejüket, mikor az Ajax a BL nyolcaddöntőjének első meccsén összeszedett egygólos hátrányát (2-1) követően idegenben 4-1-re verte a címvédő Real Madridot és bejutott a legjobb nyolc közé. A holland együttes azonban a Juventust is megtréfálta, a hazai pályán elért 1-1-es döntetlen után ismét idegenben aratott győzelemmel lépett tovább az amszterdami legénység, amelynek egyik fiatal tehetsége, Frenkie de Jong ha nem is készakarva, de meccs utáni nyilatkozatával picit belegázolhatott a Juventus játékosainak és szurkolóinak a lelkébe.

„Nem tudom, ez volt-e életünk legjobb meccse, de rendben volt. Madridban nehezebb volt, mert elvesztettük az első meccset. A Juventus nagyon erős és fegyelmezett csapat, de a második félidőben megmutattuk az oroszlánkörmeinket. Az edző azt kérte tőlünk, amit általában, azaz hogy játsszunk magasan és birtokoljuk a labdát” – olvasható a holland középpályás nyilatkozata a Goalon.

De Jong a következő szezont már a Barcelonában kezdi, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy friss BL-győztesként csatlakozzon a katalánokhoz.

 

„Megnyerni a BL-t? Elődöntősök vagyunk, így megvan rá az esélyünk, de nem mi vagyunk a favoritok. De bármi előfordulhat.”  

További hírek