Musorujsag
Élő Eredmények
 

Guardiola: Kegyetlen az élet; Sterling: Büszke vagyok a csapatra

Guardiola: Kegyetlen az élet; Sterling: Büszke vagyok a csapatra

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Pep Guardiola a történtek ellenére sportszerűen nyilatkozott csapata, a Manchester City Bajnokok Ligája-búcsújt követően, míg az együttes támadója Raheem Sterling elmondta, büszke a csapoattársaira. A Tottenham mestere, Maurici Pochettino hősökről, a középpályás Christian Eriksen óriási szerencséről beszélt.

A Tottenham egy őrült, fordulatos és igazán drámai végjátékot hozó negyeddöntőben 4–3-ra kikapott a Manchester City otthonában, ám 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góljának köszönhetően bejutott a legjobb négy közé.

„Hihetetlen, ahogy a meccs véget ért. Elmondhatatlanul boldog és büszke vagyok a játékosaimra, akik hősök, hogy kiharcolták a továbbjutást. A 93. percben történtek először sokkoltak, de aztán a VAR-nak köszönhetően a játékvezető nem adta meg a gólt. Ami ma történt, tökéletes példája, miért imádjuk a labdarúgást. Ma megmutattuk, van bennünk tartás. Elképesztő mérkőzés volt” – olvasható a Spurs edzőjének, Mauricio Pochettinónak a nyilatkozata a BBC-n.

A Tottenham középpályása, Christian Eriksen őszintén bevallotta, a világ legszerencsésebb embereinek érzik magukat, a duplázó Son Heung-Min pedig őrült mérkőzésről beszélt.

Az angol bajnok City menedzsere, Pep Guardiola sportszerűen gratulált a Tottenhamnek és sok sikert kívánt a londoniaknak az elődöntőben.

„Kegyetlen az élet, de ez van, el kell fogadnunk. 21 perc elteltével 3–2-re vezettünk. A második félidőben sok helyzetet kidolgoztunk és megszereztük a számunkra fontos gólokat. Támogatom a VAR-t, de egy szögből Fernando Llorente gólja kezezésnek tűnt, lehet, a játékvezetőnek másként tűnt onnan, ahol állt. Szerencsétlenségünkre nem a mi szánk íze szerint alakult a vége. Gratulálok a Tottenhamnek és sok sikert kívánok nekik az elődöntőben.”

A manchesteriek támadója, Raheem Sterling a kiesés ellenére büszke csapattársaira.

„A videobíró úgy döntött, lesről született az ötödik gólunk. Az első meccsen kihagytunk egy büntetőt, de büszke vagyok a csapattársaimra és a szurkolóinkra. Soha nem hallottam ilyet hangos buzdítást, amióta Manchesterben vagyok.” 

További tartalmak