Musorujsag
Élő Eredmények
 

Fordul a kocka – Londonban már esélyesként kellene helytállnia az Ajaxnak

Fordul a kocka – Londonban már esélyesként kellene helytállnia az Ajaxnak

MTI
A negyeddöntők két meglepetésgyőztese, a Tottenham Hotspur és az Ajax Amsterdam csap össze egymással kedden (21.00), a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, melyet a vendég holland együttes várhat kedvezőbb előjelekkel. Az összecsapást élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

Az Ajax a kieséses szakaszban előbb a címvédő Real Madridot, majd a Cristiano Ronaldo fémjelezte Juventust búcsúztatta, egyaránt elsősorban idegenben nyújtott kiváló játékával.

A fiatalokra építő holland csapat az előző két párharcában egyértelműen az esélytelenebb fél volt, a Tottenham ellen viszont már nem ez lesz a helyzet, s nem csupán két nagy skalpjának köszönhetően.

A londoni gárda rengeteg problémával küszködik már hetek óta. Mauricio Pochettino vezetőedző csapatát hosszú ideje sérülések hátráltatják, ráadásul az angol bajnokságban is nagy küzdelmet vív a BL-helyekért, így az argentin szakember szinte egyetlen fontos, bevethető játékosát sem tudta pihentetni a keddi meccsre, melyen Harry Kane, Harry Winks és Erik Lamela sérülés, míg a Manchester City elleni negyeddöntő egyik hőse, Szon Hung Min eltiltás miatt nem játszhat. Ráadásul a Tottenham-középpálya egyik legfontosabb tagja, Moussa Sissoko sem egészséges.

Nehéz helyzetből várja a BL-elődöntőt a Tottenham (Fotó: EPA/ANDY RAIN)

A Spurs a hétvégén kellemetlen vereséget szenvedett a West Ham Unitedtől, így elszalasztotta a nagy esélyt arra, hogy már most bebiztosítsa BL-indulását a következő szezonra is. Ugyanakkor továbbra is harmadik a bajnoki tabellán, s két körrel a vége előtt négy pont az előnye az ötödik Arsenallal szemben, így kedvező helyzetben van. Új stadionjában a szombati volt az első kudarca a csapatnak.

Az Ajax pályára sem lépett a hétvégén, a holland szövetség ugyanis a teljes bajnoki fordulót elhalasztotta azért, hogy az amszterdamiak a lehető legideálisabb állapotban mérkőzhessenek Londonban.

A két csapat közül egyértelműen az Ajax büszkélkedhet dicsőbb múlttal. Az amszterdamiak eddig négyszer nyerték meg a legrangosabb európai trófeát, ám már régen jártak ilyen közel hozzá, mivel győzniük legutóbb 1995-ben sikerült, míg az elődöntőbe ezt megelőzően 1997-ben kerültek be.

A Tottenham 57 éve nem volt a legrangosabb kontinentális kupa elődöntőjében, s még soha nem nyerte meg a sorozatot.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A sereghajtó is ellátta a Real Madrid baját
A továbbra is kieső helyen álló Rayo Vallecano elmozdult a sereghajtó pozícióból, miután 1-0-ra legyőzte a biztosan harmadikként végző Real Madridot a La Liga 35. fordulójában.
Külföldi futball