Musorujsag
Élő Eredmények
 

Shearer szerint kivégezné a Poolt, ha kikapna a BL-döntőben

Shearer szerint kivégezné a Poolt, ha kikapna a BL-döntőben

m4sport.hu
Az angolok legendás csatára, Alan Shearer szrint komoly csapás lenne a Liverpoolnak, ha a mostani Bajnokok Ligája-döntőt is elvesztené.

A Tottenham–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt június 1-jén, szombaton 21 órától az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

A Pool az előző kiírásban a Real Madriddal szemben bukta el a BL-finálét és zárt trófea nélkül, és a mostani szezonban a szombati döntő az utolsó esélye, hogy valamit a vitrinbe tehessenek – a Mersey-partiak hiába szereztek 97 pontot a Premier League-ben, az egységgel többet gyűjtött Manchester City lett a bajnok.

Mivel azonban a nyáron nem várható, hogy nagy neveket igazolnak a Vörösök, az angolok legendás csatára, Shearer szerint pedig egy esetleges Tottenham elleni döntős vereség komoly hatással lenne Jürgen Klopp csapatára.  

Fotó: EPA Alan Shearer a Liverpool BL-döntőjéről: most vagy soha (Fotó: EPA)

„Ha a mostani szezonban sem nyernek semmit, az alaposan megtépázná a magabiztosságukat és az önbecsülésüket, hiszen nehéz elképzelni, hogy a jelenleginél jobban is tudnának játszani” – utalt arra az egykori gólzsák a The Sunnak, hogy a Vörösök meglátása szerint elérték teljesítőképességük határát, csapatként most vannak a csúcson.

„Egy Spurs elleni vereséggel hosszú és kemény nyár várna a Poolra, s bár Klopp vélhetően megpróbálná felrázni őket, nem lenne könnyű. A német mesternek trófeára van szüksége, hogy kézzel fogható nyoma is legyen az Anfielden végzett kiváló munkájának. De hát hat döntőt vesztett, ebből hármat a Liverpoollal. Madridba menet el kellene gondolkoznia ennek okairól.”

Klopp vesztett döntői:

Bajnokok Ligája-döntő, 2013, Dortmund – Bayern München 1–2
Német Kupa-döntő, 2014, Dortmund – Bayern München 0–2
Német Kupa-döntő, 2015, Dortmund–Wolfsburg 1–3
Angol Ligakupa-döntő, 2016, Liverpool – Manchester City 1–1 (tizenegyesekkel a City nyert)
Európa Liga-döntő, 2016, Liverpool–Sevilla 1–3
Bajnokok Ligája-döntő, 2018, Liverpool – Real Madrid 1–3

A BEK/BL történetében csak a Juventus és a Valencia vesztett két BL-döntőt egymás után.

További tartalmak