Musorujsag
Élő Eredmények
 

Hiába az előny, nehéz feladat előtt a Fradi a BL-selejtezőben

MTI
Tavaly a Vidi o-o-t játszott a Ludogorec otthonában. Ez az eredmény most továbbjutást érne a zöld-fehéreknek
A Ferencvárosi játékosok ünnepelnek, miután 2-1-re győztek a bolgár Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában. MTI/Koszticsák Szilárd

Noha 2-1-es előnnyel várja a szerdán 19.30-kor kezdődő idegenbeli visszavágót a Ferencváros, rendkívül nehéz lesz kivívnia a továbbjutást a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában. A bolgár együttes hazai pályán nagyon erős, az előző idényben mindössze háromszor szenvedett vereséget, egyszer-egyszer a bajnokságban, a kupában és az Európa-liga csoportkörében.

A rivális hazai mérlege azért is figyelmeztető a magyar bajnok számára, mert az elmúlt években a Ferencváros csalódást keltő európai kupaszerepléseinek elsődleges oka a gyenge idegenbeli szereplés volt. A zöld-fehérek az elmúlt öt idényben folyamatosan szerepeltek a BL vagy az El selejtezőjében, de a harmadik körig sem jutottak, mivel vendégként a nyolc párharcuk során mindössze egyetlen győzelmet arattak három döntetlen és négy vereség mellett.

Az is valamelyest a bolgároknak kedvezhet, hogy az első felvonáson túl már két tétmeccset játszottak, egyrészt a Lokomotiv Plovdiv ellen 2-0-ra nyertek a bolgár Szuperkupa-mérkőzésen, szombaton pedig otthon az újonc Carszko Szelo ellen is 2-0-s sikerrel kezdték a pontvadászatot. Utóbbi találkozón az a román válogatott Claudiu Keserü duplázott, aki a Groupama Arénában nem jutott szóhoz.

Az FTC ugyanakkor már a múlt heti első meccsen is erősebbnek tűnt mint tavaly nyáron volt, s bízhat abban, hogy sikerül a továbbjutáshoz szükséges eredményt elérnie. A klub vezetői a mostani szezonra éppen azért igyekeztek erősíteni a gárda keretén, hogy sikeresebb legyen a nemzetközi színtéren: ugyan távozott Böde Dániel, Holczer Ádám, az uruguayi Fernando Gorriarán és az ukrán Ivan Petrjak, de érkezett például Gróf Dávid, Szécsi Gergő, a bosnyák Eldar Civic, a szlovák Michal Skvarka, valamint az ukrán Danilo Ihnatenko és Olekszandr Zubkov, továbbá kölcsönből visszatért Priskin Tamás és a portugál Rui Pedro.

Olekszandr Zubkov, a Ferencváros második góljának szerzője ünnepel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában a bolgár Ludogorec ellen. MTI/Koszticsák Szilárd

A Ludogorec nyolcszoros bolgár bajnok, 2012 óta megszakítás nélkül aranyérmes. Az együttes a BL 2014/15-ös kiírásában csoportkörös volt, ott négy pontot szerzett és a Real Madrid, a Basel, valamint a Liverpool mögött utolsó lett. A 2016/17-es idényben szintén BL-csoportkörös volt, akkor három döntetlennel három pontot szerzett, és a harmadik helyen végzett az Arsenal és a Paris Saint-Germain mögött, a Basel előtt. Az elmúlt két kiírásban az Európa-liga csoportkörében szerepelt. Tavaly a Vidi – azóta már MOL Fehérvár FC – a BL-selejtező második fordulójában búcsúztatta a bolgár gárdát: az idegenbeli 0-0-s döntetlent követően a felcsúti visszavágón 1-0-ra legyőzte riválisát.

A főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy riválist kellene búcsúztatnia, a második körben a luxemburgi Dudelange, vagy a máltai Valletta FC lenne az ellenfele. A selejtező első körének vesztese az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában folytathatja nemzetközi kupaszereplését, ahol az izlandi Valur Reykjavík vagy a szlovén NK Maribor vár majd rá.

További tartalmak