Musorujsag
Élő Eredmények
 

Rebrov agresszív játékstílusra számít a máltai Vallettától

MTI
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgóinak elsősorban mentálisan kell felkészülniük a máltai Valletta FC kemény játékstílusára a Bajnokok Ligája-selejtező második körében. A zöld-fehérek BL-selejtezőit élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

„Nem a legjobb kvalitású játékosok alkotják, de nagyon jó felépítésűek és ennek megfelelően erős és agresszív játékstílust képviselnek” – mondta a keddi sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére az ukrán szakember, aki kijelentette, azt várja csapatától, hogy a saját játékára koncentráljon.

Rebrov kifejtette, tisztelni kell minden ellenfelet, mindegy, milyen országból jön, mert a BL-ben minden csapat erős. Éppen ezért úgy véli, kemény összecsapásra kell számítani, mert a szigetországiak az első körben is erős riválist ejtettek ki, ugyanis azt a luxemburgi F91 Dudelange-t búcsúztatták, amelyik egy éve az Európa-liga főtábláján szerepelt.

„Boldog vagyok itt. Jó a kapcsolatom a játékosokkal és a vezetőkkel is” – mondta hétfői szerződéshosszabbításáról Rebrov, aki a szerdai találkozóval kapcsolatban még annyit elárult, nem ugyanaz lesz a kezdőcsapat, mint a bolgár Ludogorec elleni kettős győzelem alkalmával, mivel a mostani rivális teljesen más stílust képvisel.

A kapus Dibusz Dénes nem bánna, ha ezúttal kevesebb dolga lenne. Szerinte a Valletta FC a kontrajátékra fog alapozni, és oda kell majd figyelniük, amikor az ellenfél váratlanul letámad.

„Olyan eredményt kell elérni, hogy joggal bizakodjunk a továbbjutást illetően a máltai visszavágón” – jelentette ki a válogatott hálóőr.

A vendégcsapat kedd esti sajtótájékoztatóján Darren Abdilla vezetőedző elmondta, hogy alaposan elemezték az FTC-Ludogorec párharc mindkét mérkőzését.

„Két jó meccset láttunk, véleményem szerint a magyar csapat új játékosai nagyon jól teljesítettek. Elemeztük a hibákat is, amelyeket remélhetőleg ki tudunk használni szerdán” – nyilatkozta.

A májusban kinevezett tréner hozzátette, a labdarúgásban semmi sem lehetetlen, nagyon jó csapat ellen készülnek, kemény csatára számítanak, de jó meccset szeretnének játszani.

A BL-selejtező második fordulójában a Ferencváros szerdán 20 órától fogadja a Valletta FC-t a Groupama Arénában, a visszavágót jövő kedden rendezik Máltán.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek