Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsiék továbbjutásban bíznak a BL-csoportkörben

m4sport.hu
A magyar kapus bízik benne, eredményesebbek lesznek, mint az első alkalommal amikor szerepelhettek a sorozatban.
Gulácsi Péter (Fotó: EPA/Filip Singer) Gulácsi Péter (Fotó: EPA/Filip Singer)

Kedden és szerdán a selejtezők visszavágói után kialakul a Bajnokok Ligája csoportkörének mezőnye. Csütörtökön Monacóban pedig már a csoportbeosztást is elkészítik. Magyarországot az RB Leipzig két játékosa, Gulácsi Péter és Willi Orbán mellett Szoboszlai Dominik (Salzburg) képviseli az idei csoportkörben.

A lipcseiek a negyedik kalapból várhatják a sorsolást, de a válogatott kapus a német Bildnek elmondta, bizakodóak. A Bundesligában két győzelemmel álló lipcseiek célja a csoportkörből való továbbjutás.

„Lehet, hogy három nagyon erős ellenfelet kapunk, de egyelőre nem foglalkozunk ezzel. Élvezni akarjuk, hogy ismét itt lehetünk, és bízunk benne, ezúttal jobban teljesítünk, mint az első alkalommal” – mondta Gulácsi.

A tavaly előtti szezonban csoportjukban a Monacót megelőzve a harmadik helyen végeztek a Besiktas és a Porto mögött. Az Európa ligában folytathatták, ott a későbbi döntős Marseille jelentette a negyeddöntőben a végállomást.

További tartalmak